Ugrás a tartalomra

Tisztelt Ügyintéző, szeretnék érdeklődni-e munka felől.
Hogy pontosan mennyi lenne a fizetés és szállás lenne-e biztosítva.
Ezek az elvárások amiket itt leírtak nekem megfelelnek, Német nyelvet alapszinten tudom, de nincs róla papírom hogy vizsgáztam német nyelv alapfokból, az angol nyelvet megfelelő szinten tudom, ami elegendő a programozásokhoz és telepítésekhez is.
A Windows alapú operációs rendszerek telepítése nem okoz gondot.
Természetesen a Linux rendszerek karbantartásával sincsen gond.
Szóval várom a válaszukat, ha még nem töltötték be ezt az állást. :)

Tevékenységek és iskolai végzettség: A Csepeli Szakmunkásképző iskolát végeztem el, szerkezetlakatos szakon. Ezt követően egy könnyűgépkezelői tanfolyamot is elvégeztem, és így targoncásként helyezkedtem el a Csepeli Papírgyárban. Ezt a munkát két évig folytattam. Itt a gyárban felvételt nyertem a Papírgyártásra, ahol papírgép mellett dolgoztam. Közben beiskoláztak papírgyártó szakon a Than Károly Szakközépbe. Ezt a munkakört három évig töltöttem be, három műszakban, majd megnősültem és más munkahelyet kellett keresnem. 2003-ban kerültem a Schwarzmüller Járműgyártó Kft-hez, mint lakatos, ahol megtanultam az alumíniumhegesztést, és a járműhegesztésben dolgoztam két évig. Majd a cég munkája csökkent és átkerültem a szereldébe. Itt darukezelői végzettséget is szereztem 6 to teherbírásig. Nyaranta Zamárdiban dolgoztam egy ABC üzletben. Itt minden munkakörben dolgoztam, kivéve a pénztárkezelést. 2013-21014én. Be fejeztem iskolát Oktávnál így meg szereztem a bizonyitványt mint Bolti hentes eladói szakon.Gyakorlati időt 140órátt töltöttem az Interspártban! Személyi adottságaim révén jól terhelhető, erős fizikumú, jelenleg is sportot űző ember vagyok. Ezért olyan munkakör is érdekel, ahol fizikai munka is van. Vezetői engedélyeim: B kat. Jogosítvány, könnyűgépkezelői engedély, darukezelő. Budapest. 2013-09-30. Fodor Róbert. 1239. Soroksár. Fűzfa köz 2. Tel: 06-20-5475658 Név:Kui Andrea Jozefa. Született:1987.02.23.Zilah. Lakcím:1239Bp.Horgász part 73. Iskolai végzettség:8 általános. Számítástechnikai informatikai tanfolyam. Munkahelyek:Hotel Honecker 3003.Gablitz.Ausztria 2012. Home Center apartman kiadó iroda Bp 2011. Santander Hotel és Apartman kiadó szálloda Spanyolország.2010. Építőipar kft 2007-2010. Nyelvtudásom:Román,Magyar,Spanyol anyanyelv szinten megy!!! Angol közép fok! Német meg alap nyelv ismeret!

Tevékenységek és iskola:Én az Oroszlányi Eötwös Loránd szakmunkás iskolát végeztem el mint Cipőfelsőrész készítő.Sajnos mire kitanultam a szakmát megszűntek a cipőgyárak.Jelenleg itthon vagyok 3 gyermekkel akiket egyedül nevelek.Németországi munka érdekelne mint:Takarítónő, vagy szobalány.Sajnos a Magyarországi pénzből nem lehet megélni és így Németországi munkára összpontosítanék.Sajnos én nem tudok németűl beszélni de bízom abba,hogy ez nem lesz akadály hogy egy jobb élet reményében Németországban vállaljak munkát.A német nyelvet menet közben is meg tudom tanulni mert az sem lenne gond ha tanfolyamra kellene mennem.Csak úgy tudok kimenni ha viszem a gyermekeimet mert nincs kire hagyjam őket.SAJNOS!!!!Név:Gruber Józsefné Születtem:1975.08.11 Lakcím:2840 Oroszlány Takács Imre út.2 4/17.Telefon:06204520962Hát röviden ennyi.Remélem össze jön valami munka mert egyre kilátástalanabb a helyzetem itt Magyarországon.Kérem segítsen valamit összehozni.Köszönöm

Stuttgarti cég azonalli kezdéssel Linux rendszergazdát keres.

Feladatok: Linux Serverek karbantartása, bizonyos PHP/MySQL alapú alkalmazások telepítése

Hasznos lenne: Windows alapú PC-k telepítése, karbantartása

Német nyelv alapszinten előny. 

Angol nyelv (ha német nincs) kötelező.

Jelentkezés öneletrajzzal (magyarul is jo de angolul vagy nemetül jobb): - a munka mar nem aktualis -

Kérjük csak E-Mailen jelentkezzenek. A forumválaszokat valoszinuleg nem olvassuk.