Gépjármű biztosítás Németországban

Múló barátságok?

-

2016.02.28, 16:00 schedule
hontalan perm_identity

Múló barátságok?

Múló barátságok?

 
Amikor elhatározzuk, hogy kilépünk a „régi” életünkből, és belekezdünk valami újba, sajnos kalkulálnunk kell (hangozzon bármilyen durván is) bizonyos járulékos veszteségekkel. Főleg, ha az az új elszólít minket hazánkból. Nem mindig saját hibából történik ez a lemorzsolódás, ugyanakkor ezt sem zárhatjuk ki. Ahány ember annyiféleképpen kezeli a távolságot, az interneten történő kapcsolattartást, a közös kávézás helyetti skypeot. Nem szabad elfelejteni, hogy a távolság nem csak számunkra, hanem az otthon maradtak számára is nehéz.
Ha hosszabb-rövidebb időre sikerült hazajutni, sokszor kaptam meg azt, hogy nem érnek rá a nekem fontos személyek, nekik ehhez szabadság kell, és a többi. Egy ideig csendben tűrtem, de leszoktam róla. Most már igenis hangosan felháborodom, hiszen otthonlétem alatt én is szabadságot vagyok kénytelen kivenni. Azért veszem ki, hogy olyan emberekkel töltsem az időm, akik fontosak számomra, akik hiányoznak is. Kérdem én, akkor én kevésbé vagyok fontos nekik? Hiszen ők szabadság pazarlásnak érzik ilyesmi miatt kivenni egy napot.
Igen, valószínűleg más a fontossági sorrend, amit felállítottunk. De senkit nem kényszeríthetünk arra, hogy tovább szeressen és hiányoljon minket. Ha megszokta nélkülünk, és már nem vágyik úgy a társaságunkra, el kell fogadnunk. Az emberek okkal jönnek és mennek életünk során. Akinek helye van, maradni fog. Vesztettem olyan barátokat (vajon azok voltak?), akikkel sok jót és nagyon kevés vitát éltünk meg. Rengeteget nevettünk, közös programjaink voltak, állandó kapcsolatban voltunk. 2 évvel kiköltözésem után, már nem volt rám idő, sosem skypeoltunk, vagy otthonlétemkor sem sikerült rám időt szakítani. Szomorú, de ez az elhidegülés benne van a távkapcsolatokban. Viszont maradtak olyan viharokat megélt kapcsolataim, amelyeken a mai napig csodálkozom. Emberek, akik félredobnak programokat, hogy velem lehessenek. Olyan, aki időm híján kijön a visszainduló vonatomhoz, hogy 10 percet beszélgethessünk. Áll velem a peronon és beszélgetünk. 10 percet. Majd amikor felszálltam a vonatra, egyszerűen hazamegy. Ez a barátság. Nem kért semmit, nem várt el semmit. Csak látni akart, személyesen beszélgetni, kérdezni egy-két dolgot. Nem, nem azt, hogy mennyit és hol keresek. Rólam, az életemről, a hogylétemről szeretett volna információkat kapni.
Persze mindennek így ennek is két oldala van. Egy otthonmaradt biztosan máshogy értékeli ezt. Lehet, hogy ő úgy látja, mi változtunk. Lehet, hogy ő úgy érzi mi hagytuk el, cserben hagytuk.
Azt tanácsolom, igyekezzünk fenntartani az arra érdemes emberekkel a kapcsolatot. Nem ez a része nehéz. A nehéz rész eldönteni, vajon ki érdemes erre. Ki az, aki magunkért szeret. Ki az, aki ha megtörten hazajönni kényszerülnénk, akkor nem a markába mosolyogna, hanem segítő kezet nyújtana. Erre az idő adhat nekünk választ. Márpedig az idő mindig válaszol, így vagy úgy, de megadja a választ.

-

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top