Közösségi média tiltás jön fiataloknál Németországban
Merz is támogatná a média korlátozását a fiataloknál. Íme a tervek
Merz is támogatná a közösségi média korlátozását a fiataloknál
Kelt: 2026. 02. 18.
Egyre komolyabb vita bontakozik ki Németországban arról, szükség van-e a közösségi média használatának korlátozására a gyerekek és fiatalok körében. Most maga Friedrich Merz kancellár is megszólalt az ügyben, és kijelentette: „sok szimpátiája” van az ilyen irányú javaslatok iránt.
Napi öt óra a képernyő előtt
A „Machtwechsel” című politikai podcastban Merz arról beszélt, hogy ma már nem ritka, hogy a 14 évesek akár napi öt órát vagy annál is többet töltenek a képernyő előtt. Szerinte ha a fiatalok szocializációja szinte teljes egészében az online térben zajlik, akkor nem meglepőek a személyiségfejlődési zavarok és a társas kapcsolatokkal kapcsolatos problémák.
Bár hangsúlyozta, hogy alapvetően óvatos a tiltásokkal kapcsolatban, most mégis úgy látja: a gyermekek védelme elsődleges. „Fontos, hogy legyen idejük játszani, tanulni és az iskolában koncentrálni” – fogalmazott. Azt az érvet sem tartja meggyőzőnek, hogy a gyerekeket minél korábban hozzá kell szoktatni a digitális eszközökhöz. Szerinte ez olyan lenne, mintha az alkoholfogyasztást is már az általános iskolában bevezetnék, csak azért, hogy megszokják.
CDU- és SPD-javaslatok az asztalon
A CDU pénteken kezdődő stuttgarti pártkongresszusára Schleswig-Holstein tartomány egy indítványt terjesztett be, amelyet Daniel Günther tartományi miniszterelnök és Észak-Rajna–Vesztfália vezetője, Hendrik Wüst is támogat. A javaslat szerint az Instagram, TikTok, Facebook és más platformok használatának alsó korhatárát 16 évben határoznák meg, kötelező életkor-ellenőrzéssel.
Közben az SPD parlamenti frakciója is előállt egy koncepcióval. Eszerint a 14 év alatti gyermekek számára teljes tiltás lépne életbe, míg a 16 év alatti fiatalok csak egy speciális „ifjúsági verziót” használhatnának. Ebben nem lennének algoritmusok által vezérelt jutalmazási és ajánlórendszerek, amelyek sok szakértő szerint erősítik a függőséget. Hasonló aggályokat fogalmazott meg korábban több kutatás is, például a német Szövetségi Egészségügyi Felvilágosító Központ (BZgA) tanulmányai.
Forrás: tagesschau.de
Internet, Mobil, Telefon, TV árak Németországban - 2026
Hogyan válthatsz Németországban internetszolgáltatót és mire kell ügyelni?
INTERNET ÁRAK NÉMETORSZÁGBAN (hálózati telefon is általában benne van)
Aki internetet szeretne bevezetni/használni Németországban a következő lehetőségek közül választhat:
DSL/VDSL internet
Telefonvonalon keresztül: kb havi 20-35€ (sebességtől függően). Legfontosabb szolgáltatók: 1und1.de, o2.de, telekom.de, vodafone.de. Sebesség: 12-50 Mbit/s. Bekötési idő a szerződés aláírásától: 2-8 hét. Igen...8 hét...előfordul. Hűségnyilatkozat: 1-2 év! Itt lehet összehasonlítani az árakat és ajánlatos odafigyelni a hűségnyilatkozatra!
Kábel Internet
Általában gyorsabb (szélesebb sáv) mint a telefon vonalas DSL. Legfontosabb szolgáltatók Dél Németországban: pld UnityMedia. Árak: 20€-50€ között havonta sebességtől függően (10-100 Mbit/s). Oda kell azonban figyelni mert ezen felül még el szoktak kérni kb 12€-t havonta Kábel alapdíjként (Kabelanschluss). Van olyan épület amiben a Kábel alapdíj már a Nebenkostenben (lakás költségek)-ben benne van, ha a háznak van szerződése egy kábel szolgáltatóval. Érdemes megkérdezni. Bekötési idő: 2-6 hét.
Hűségnyilatkozat: 1-2 év! Itt lehet összehasonlítani az árakat.
Magyar nyelvű ügyintézést Virág Róbert nyújt . Telefon: +49 152 27 89 1776.
5G / 4G / UMTS
Bármilyen mobil shopban lehet egy előfizetést kötni mobil internetre. Prepaid SIM kártyák is vannak. Havi díj: kb 10-15€. Sebességtől és főleg adatmennyiségtől füg. Sebesség: 7,4-14 Mbit/s - viszon nagyon a térerőtől függ. Mielőtt aláirsz egy ilyen szerződést, próbáld ki egy ismerősnek a kártyájával hogy van e térérő. Ahhoz hogy internetezni tudjál mobil hálózaton keresztül, szügséged van egy UMTS Stickre ami nem más mint egy Pen-Drive méretü kütyü amibe beledugod a SIM-et majd az egészet beledugod az USB portba. Bekötési idő: akár azzonnal is müködik. Hűségnyilatkozat: általában nincs (Aldi, Lidl etc). Ajánljuk hogy hasonlítst össze az árakat. Nagyon figyeljetek oda a hűségnyilatkozatra és kerüljétek azokat a szerződéseket amelyek 2 évre lekötnek. Ha a szerződés lejárta előtt elhagynád az országot (elköltöznél), vedd fel a kapcsolatot a szolgáltatóval mivel általában kiléphetsz a szerződésből. Hogy ezt milyen feltételekkel teheted meg, az változhat minden szolgáltatónál.
Német mobilszolgáltatók
Melyik a legjobb német mobilszolgáltató? Milyen mobiltarifát válassz? Ezen az oldalon aktuáls tarifákat hasonlíthatsz össze és választhatod ki a legjobbat: - Német mobilszolgáltatók. Mobiltarifák összehasonítása.
Szolgáltató választás
Az alábbiakban összehasonlíthatod különböző német internet szolgáltatók termékeit és árait:


