Gépjármű biztosítás Németországban

Hamburg a dízel vezetési tilalomra készül


-
Bevezetik a dízel vezetési tilalmat Hamburgban

Megjelentek az első tájékoztató és terelő utat jelző táblák Hamburg egyes útszakaszain: a „Világ Kapujának” nevezett város felkészül a dízel vezetési tilalom bevezetésére. A rendelkezés minden dízel járműre érvényes, azonban vannak kivételek. Következzenek a részletek.

Hamburg készen áll arra, hogy bevezesse a dízel vezetési tilalmat, és megtette az első lépéseket a terv megvalósításához. Amint a Szövetségi Közigazgatási Törvényszék közzé teszi a februárban meghozott ítéletének indoklását, a vezetési tilalom azonnal hatályba lép. Kedd óta összesen 55 terelő utat jelző táblát és 49 tiltótáblát állítottak fel.

A levegő tisztántartásáról szóló terv alapján a Max-Brauer-Allee-n 580 méteres szakaszt különítenek el azon dízel járművek részére, amelyek nem felelnek meg az Euro 6 szabványnak.

Ugyancsak lezárják a Stresemannstrasse 1,6 kilométeres szakaszát a tehergépkocsik számára. A tilalom nem vonatkozik a mentőautókra, a lakók és látogatóik autóira, valamint a személyszállító autókra és taxikra, amennyiben utasokat vesznek fel, vagy tesznek ki. 

Ez is érdekelhet: 
Fontos döntés a dízelautó-tilalomról
Humorveszély: hogyan játszd ki a dízel gépjárművekre vonatkozó vezetési tilalmat

Forrás: www.focus.de

hirek
Kulcsszavak: 
dízel, tilalom, autó, vezetés
Tags: 
-
Legutóbbi cikkek

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top