Ugrás a tartalomra

Nyelvtudás nélkül ápolóként került Németországba - Beszámoló

Megkérdeztük milyen volt a kezdet. Hogy sikerült alkalmazkodnia a német élethez.


NM: Kedves Viki, hogyan kerültél ki Németországba és mit dolgozol? Segített valaki vagy egyedül vágtál neki?

Viki: 2012-ben jöttem ki közvetítő segítségével Németországba egy klinikára dolgozni.

NM: Mondanál valamit a közvetítőről, esetleg elárulod milyen cég volt és hogy folyt le a közvetítés?

Viki: A cég adait nem szeretném megadni, mert nem tudom örülnének e a kéretlen reklámnak. Annyit azonban elárulhatok, hogy egy német cégről van szó, akinek kölni magyar tulajdonosa van. Egy akkori kollegám talált rá és ő ajánlotta nekem.

E-mailben vettem fel a kapcsolatot a közvetítővel. Ki kellett töltenem egy kérdőívet, egy Europass önéletrajzot, kellett írnom egy motivációs levelet és kérte az összes bizonyítványom fénymásolatát. Semmit nem kellett lefordíttatnom vagy fizetnem. Kb 1 hónap múlva kerestek telefonon, hogy találtak egy számomra megfelelőnek tűnő állást és mehetek aláírni az 1 éves szerződést. Mondtam, hogy erről szó sem lehet, amíg nem látom magam is, hogy hova megyek. 2 nappal később újra hívtak, hogy kiutazhatok megnézni a helyet. Saját költségen utaztam ki, ott találkoztam először személyesen az iroda munkatársával. Ő fordított köztem és a klinika ápolási igazgatója között. Tetszettek a látottak-hallottak és még ott alá is írtam a szerződést. Haza utaztam. Ez volt júniusban. Majd intéztem a felmondásom, csomagoltam stb. Augusztus 1-től már Németországban dolgoztam.

NM: Mennyire tudtál németül?

Viki: 0 nyelvtudással jöttem ki.

NM: Hogyan sikerült a hétköznapi életben boldogulni nyelvtudás nélkül? Esetleg milyen tippeket tudsz adni?

Viki: Az első félévben szótár nélkül egy lépést nem tettem. Nemcsak nehezéknek hordtam, hanem aktívan használtam mindig, mindenhol. Amire lehetett előre felkészültem. És tanultam.
Nincsenek tippek. Ezt a kezdeti időszakot egyszerűen túl kell élni. Tapasztalataim szerint ez kb fél év. Utána érezhetően könnyebb minden. Ez alatt megszokja mindenki az új lakhelyét, az új munkahelyét, az új életét.

 

-

 

NM: Mi volt a leg nehezebb a németországi beilleszkedésben?

Viki: Ezt nem tudnám így kapásból megválaszolni. Talán az otthoni barátoktól ért pofonok. Hogy nincs idejük telefonálni, e-mailt írni. Hogy irígykednek az itteni bérezésre. De ez csak egy dolog. Konkrétan tényleg nem tudom!

NM: És lakást hogy találtál. Van erre is pár jó tanácsod?

Viki: A lakhatásom az 3 hónapra meg volt oldva a klinikán (ez benne volt a szerződésemben). Utána a klinikától kaptam egy ingatlanügynökségeket tartalmazó listát, ingyenes újságok apróhirdetéseit olvastam és a neten is keresgéltem, meg a városban levő hirdetéseket is figyeltem. Kiszótáraztam és listáztam őket. A kollegáim telefonon kértek megnézhetési időpontokat. Mindig jött velem valaki megnézni a kéglit, hogy minden oké legyen. 

NM: Milyen volt a munkahelyen az elején nyelvtudás nélkül? Vannak más magyarok is ott akik segítettek?

Viki: 30 éve vagyok a szakmában, tehát a munka mikéntje nem jelentett gondot. Kezdetben soha nem dolgoztam egyedül. Mindig valaki mellett, így ellestem a helyi szokásokat. Sokat segítettek,  magyaráztak a kollegák. A munkához szükséges szavakat elsőként tanultam, így viszonylag gyorsan képbe kerültem. És kb fél év után jött el az az idő, amikor engedték, hogy egyedül dolgozzak.

Ez egy multi-kulti klinika. Dolgozik (dolgozott és gondolom fog is még) mindenféle náció. Amikor én ide cseppentem magyar nem volt egy sem. Nekem és a kollégáimnak is nehéz volt, de mindig mindenben segítettek, kézzel- lábbal mutogattak, nemzetközi szavakat használtak.

A hivatalos ügyeim elintézéséhez is sok segítséget kaptam a klinikától. Kaptam egy papírt, amire ráírták, hogy milyen sorrendbe és hova kell mennem, Minden helyre kaptam egy külön papírt, amit az aktuális ügyintézőnek kellett adnom. Így egyből tudták, hogy mit kell csinálniuk velem/nekem. Ha extra infóra volt szükség, a legtöbb helyen a számítógép fordítójába bepötyögték, hogy mit akarnak. Én pedig a választ vagy szintén beírtam az ellentétes fordítóba, vagy kiszótároztam. Otthon pedig munka után nem neteztem, hanem tanultam.

Nem vagyok fiatal, nehezen ment, de kitartottam és ami a legfontosabb a kollégáim is. Gyorsan bebizonyítottam nekik, hogy nem h...e vagyok, csak németül nem értek. Akartam, hogy lássák van bennem fantázia, hogy érdemes türelmesnek lenniük, kitartani mellettem. Sikerült! 2 év alatt sikerült megcsinálni a B2-s nyelvvizsgát munka mellett. Ez persze nem azt jelenti, hogy tudok németül, de van róla papírom. A tanulás ezzel azonban még nem ért véget.
 

 

-

 

NM: Milyenek a kollégák? Érezted azt, hogy hátrányban voltál a hiányzó nyelvtudás miatt?

A fizetésem végig ugyanannyi volt, mint német kollégáimnak. De nekik ez nem fájt, sőt sokszor a közös programok alkalmából nem engedtek fizetni, mert tudták/tudják, hogy relatív sok pénzt küldök haza és itt is élni kell valamiből. Soha nem tudom nekik ezt a sok kedvességet meghálálni. Apró figyelmességeket ,,követek,, csak el a kezdetektől fogva. Pl. mindig hozok otthonról valami magyar finomságot, amit egy közös kajálás alkalmával befalhatunk - egy szalámi, egy kolbász, egy-két kürtöskalács, egy kis pogácsa stb. Ezzel nem hiszem, hogy megvesztegetem őket, de örültek/örülnek neki. Most 5. éve vagyok itt. A nyelv még mindig nem megy úgy, ahogy szeretném. A munkával és a kollégákkal továbbra sincs gondom. Még mindig ugyanannyit keresek, mint ők. De már én is taníthatok olyanokat, akik nem tudnak németül és nem feltétlenül magyarok. Bár azóta már több magyar is dolgozik itt. 

Egyébként ez utóbbit nem mindig érzem áldásnak. Sokan (persze nem mindenki!!!), úgy veszem észre azt gondolják, hogy a németek akarták, hogy ők itt legyenek. Néha szégyenkezem miattuk. Egyesek becsapják a németeket, ami sokszor elmegy, mert jóhiszeműek. Néha lelepleződnek és még ők vannak felháborodva! És tapossák egymást! Magyar a magyart. Egyik nemzetnél sem látom ugyanezt! Néha kinyílik a zsebemben a nem létező bicska! Plusz kb egy évvel ezelőtt idejött személyesen egy magyar hölgy 0 nyelvtudással és megkérdezte az egyik társaságomban tartózkodó másik hölgyet, hogy tudja e, hogy van e lehetőség nyelvtudás nélkül itt dolgozni. Mire ő gondolkodás nélkül rávágta, hogy nincs. Ehhez azt kell tudni, hogy ő szintén nem rendelkezett nyelvtudással, pusztán 2 hónappal előbb érkezett. Így furcsán hatott, hogy úgy adta elő magát, mint aki perfekt és sok éve itt leledzik.

A kollegák soha semmiből nem zártak ki. Kezdetektől az összes közös programra hívtak. Miután nincs autóm, ezt is megoldják, csak hogy le ne maradjak valamiről (mindig értem jön valaki és vissza is hoz!). Az elején ez inkább rossz volt, mint jó, hiszen egy egész délutánt-estét együtt voltam olyanokkal, akik beszélgettek minden féléről és jól érezték magukat. Én meg, mint egy rakás szerencsétlenség csak figyeltem őket és semmit vagy majdnem semmit nem értettem abból, ami körülöttem történik. De ott voltam és ez tetszett nekik.

NM: Hogyan sikerült megtanulni németül? Milyen tippeket tudsz adni másoknak?

Viki: Mondjuk úgy, hogy tudok ezt-azt németül, de ez még nem a nyelv ismerete, csak valami kezdetleges dolog. :) tippeket adni nem tudok, hiszen mindenkinek más kell ahhoz, hogy elsajátítson egy nyelvet. Vannak olyan fiatalok, akik nem direkt tanulnak, csak egyszerűen rájuk ragad, mint rám a kosz. Vannak, akik kevesebbet tanulnak, mint én és jóval többet tudnak. És megfordítva is igaz.

Én nem vagyok már fiatal, nagyon nehezen megy a tanulás. Következetes vagyok a tanulásban, de nagyon lassan haladok. Kezdetektől munka mellett napi 10 szó az adagom, de ebből nem engedek. Nem fogadok el magamtól semmilyen kifogást! Ebben benne van, hogy a főnevekhez megtanulom a nemüket és a többesszámukat, valamint az igék mellé a múlt idejű alakjukat, illetve a ragozásukat. Először a szakmai szavakkal kezdtem. Aztán bővítettem a kört kifejezésekre.

Amikor már a szakmai rész tűrhetően ment, hozzácsaptam még egy témát (pl család, vásárlás stb). Valamikor sikerült megvennem a TELC nyelvvizsgára való felkészítő könyvet. Azon is átküzdöttem magam. A megoldásokat a kollegáimmal ellenőriztettem. 2 évembe került. Elsőre a szóbeli sikerült, másodjára az írásbeli is.

 

-

 

NM: Ha jol tudom csaladod van Magyarorszagon. Nem nehéz távol lenni tőlük?

Viki: De. Nagyon nehéz. A gyerekeim már szerencsére felnőttek. Mindegyiküknek van saját élete. Ritkábban látom őket, mint szeretném, de azért megoldjuk valahogy. A szüleim sajnos már csak a szívemben élnek.  De ennek ellenére nem könnyű még a távolabbi rokonoktól sem elszakadni!

NM: Csinálnál valamit másképp, ha újra kezdhetnéd?

Viki: Nem. Talán mégis: Még otthon elvégeznék minimum egy alapfokú nyelvtanfolyamot, ha lehetőségem lenne rá. Mert ezzel a kezdeti nehézségeket könnyebben át tudtam volna vészelni. De alapjában nem. Azt hiszem így utólag is azt mondhatom, hogy másképp nem is lehet!

NM: Köszönjük a tanulságos interjút!

Viki: Szívesen. Remélem a történetemmel tudok másoknak is segíteni :) Ha valakinek valamilyen kérdése nyugodtan írhat hozzászólásokat. Amint időm engedi, válaszolok. Mindenkineksok sikert kívánok!

Az évek során több beszámolót és interjút osztottunk meg oldlaunkon. Ezeket itt találhatjátok.

Szintén egy ápló riportját itt olvashatjátok: - Ingrid leváltotta a 90 ezer forintos ápolói fizetést 3000 euró nettóra