-

Ágota története: IT-szakemberként: Pékségből a közszféráig, Münchenben


-
Ágota beszámolója: IT-szakemberként: Pékségből a közszféráig 4 év alatt, Münchenben
Kedevs olvasók, az alábbi beszámolót Ágota küldte be nekünk, aki Bajorországba költözött lányával. IT szakemberként, jó német és angol nyelvtudással arról számol be, mennyire nehéz volt neki így is megtalálni azt a munkát amit szeretett volna. Hogy sikerült-e neki, és mikent ment keresztül... itt a levele:

"4 éve, a lányommal költöztem Németországba, pontosabban Bajorországba. Mivel a bajorok külön nemzetnek tekintik magukat, ezt fontos leszögezni.
Kiköltözésemkor még naiv voltam: azt hittem elég az elhelyezkedéshez az, hogy nagyon jól beszélek németül és angolul, valamint otthon 3 évet dolgoztam az egyik legnagyobb banknál, IT területen. Egy évig csapatvezető is voltam.


Hiába az IT tapasztalat...

Elég hamar kiderült, hogy tévedtem. Több száz önéletrajz elküldése és kb. nulla visszajelzés után már kezdtem gyanút fogni. Hiába volt itt bejelentett lakásom, bankszámlám, tehát "tisztességes" hátterem, az a kevés cég is, akihez bejutottam állásinterjúra, egyértelműen tudtomra adta, hogy számukra nem vagyok elég megbízható: csak most költöztem ide, ki tudja meddig maradok, és egyébként sincs "Ausbildungom". A munkatapasztalat és a bécsi egyetem önmagában itt nem elég. Volt, aki úgy nézett rám, mintha 3 fejem lenne, hogy én irodai munkát keresek külföldiként, ráadásul a keleti blokkból.
Én pedig kitartóan hittem, hogy a kitartásom majd meghozza jutalmát, de tévedtem.


A pékség

Néhány ebédre elfogyasztott tejbegríz után - mivel már a vésztartalékom is leapadt, segélyeket pedig nem kaptam/nem kértem -, utolsó mentsvárként elmentem egy pékségbe/cukrászdába dolgozni, noha előtte soha nem csináltam ilyet. Örültem neki, hogy valaki legalább esélyt adott nekem.
Török volt a főnök, és rendesen hajtotta az alkalmazottait. Napi 12 órát kellett dolgozni, és naponta 10 perc szünetet kaptunk, amikor is a konyhában gyorsan elmajszolhattunk egy (azaz egy!) zsemlét - a pékség árujából. Nemcsak felszolgálni kellett, hanem mosogatni és takarítani is. A borravalót nem szabadott eltenni zsebre, csakis a kasszába - onnan persze soha nem kaptuk meg. Az egész cukrászda be volt kamerázva, és ha a főnök észrevette, hogy épp valaki zsebre teszi a borravalóját, jött a fejmosás. Voltak egyéb problémák is (mindennapos volt az ordibálás a főnök részéről, mindez a vendégek előtt), de nem részletezem tovább. ​Eljöttem onnan.
-


A virágkötés

Továbbra is dolgozni akartam. Újabb próbálkozások, újabb önéletrajzok. Aztán semmi. Ekkor már 10 hónapja éltem kint, és éppen június eleje volt.
Eljutottam odáig, hogy azt mondtam: június végén hazaköltözöm a lányommal együtt. Én már nem küzdök tovább. Aztán jött az áttörés: június közepén egy ismerős által megismerkedtem egy magyar lánnyal, aki virágkötőként dolgozik. Azt mondta, megkérdezi a főnökét, hogy alkalmazna-e engem virágkötőként. Mondanom sem kell, nem értettem a virágkötészethez. "Nem baj, - mondta a lány - majd én megtanítom neked az alapokat". így is lett. Röpke 2 órás gyorstanfolyam után olyan cuki csokrot kötöttem a főnöknek, hogy felvett.
És én milyen boldog voltam! Végre lett "normális" - de még mindig nem irodai - munkám, madarat lehetett volna velem fogatni. Persze ez sem volt egy leányálom a mindennapokban. Szépen hangzik, hogy az ember csak virágokat kötöget - de a háttérben bizony kemény fizikai munka. Napi több száz virágot megpucolni, vázázni, vízzel teli vödröket emelgetni, napi 10-12 órát állni, miközben az ember kezei, ujjai tönkremennek. Arról nem is beszélve, hogy amikor este fél 9-re értem haza a lányomhoz, megszakadt a szívem. Tudtam, hogy hosszú távon ez nem mehet így, és változtatnom kell.


A szoftwer cég

Egy évig csináltam. Aztán volt egy kisebb (illetve nagyobb, de mindegy) összezördülésem a magyar kolléganőmmel. Hazamentem, dühödten felcsaptam az internetet, és az első állásra elküldtem a pályázatomat, amit kidobott a kereső.
Az állás egy kis szoftvercégnél volt meghirdetve, teljes munkaidőben kerestek szoftver-tanácsadásra és ügyfélszolgálatra munkatársat. Mit tesz Isten? Behívtak interjúra, és fel is vettek. A virágkötő cégnél sebtiben felmondtam, és 4 hét múlva már az irodai székben ülhettem, boldogan.
Végül itt is "csak" egy évet voltam, én mondtam fel. Kicsi volt a cég, de annál több pszichopatát egy négyzetméterre levetítve még nem láttam. Itt is sokszor megaláztak. De inkább nem részletezem. A munkámat jól végeztem, de ez nem volt elég. Sokszor egyedül vittem az egész irodát, amíg a többiek üzleti ügyben távol voltak. Ez pedig nagyon gyakran megesett. A feladatkör és a fizetésem nem volt arányban egymással, ráadásul még le is nézték az embert.
14 hónap után búcsút intettem nekik. Tanulság: a pszichopatákkal is illik jópofizni, mert nem tudni, hogy a főnök milyen kapcsolatot ápol a kolléganőkkel.
-


Ugrás a munkanélküliségbe

Úgy ugrottam ki innen, hogy még nem volt másik munkahely, ami várt volna engem. Tudatosan választottam a munkanélküliséget. Úgy éreztem, 34 évesen, ennyi küzdelem után jár nekem egy kis nyugalom. Soha életemben nem éltem segélyeken, otthon sem. De eljött az ideje, hogy azt mondtam: kell ez a szünet. Nem bántam meg, legalább volt egy jó nyaram, aztán ősszel belevetettem magam újra az álláskeresésbe. Végül télen, decemberben rám köszöntött a szerencse.


Landolás a közszférába

Egy "Zeitarbeitsfirma" jóvoltából bekerültem egy állami szervhez, irodai munkára. Először csak kölcsönzött munkaerőként - ami tudjuk, hogy azt jelenti, hogy a közvetítő cég több pénzt szakít le havonta utánam, mint amit én kézhez kapok. De sebaj, ki kell bírni - gondoltam. Remény mindig van, hogy átvesznek, ha eléggé igyekszem. Igyekeztem is. A közvetítő céggel egy év határozott idejű munkaszerződést írtam alá, de mint a mesében: már 8 hónap után átvettek.
Bekerültem az állami szférába, hivatalosan is német közalkalmazott lettem - megbecsült beosztásban, normális, német fizetéssel. (Ami jóval magasabb, mint amit a szoftvercégnél kerestem.)


Epilógus

4 év küzdelem után úgy érzem, révbe értem. Megszenvedtem érte, az igaz.
De a kritikus helyzetekben valahogy mindig jött valaki, aki segített, előrelendített.
Megtanultam, hogy ha nehéz is, de ki kell tartani. A sok rossz tapasztalat nagyon megerősített engem. Régen hajlamos voltam arra, hogy mindent eltűrjek. Meg kellett tanulnom otthagyni a kártékony, lealacsonyító helyzeteket és embereket. De pont ez vitt előre, azt hiszem. Megtanultam, hogy képviseljem az érdekeimet, mert a túléléshez az kell. És amikor sikerült egyedül lakást bérelnem egy pici kerttel és kandallóval a nappaliban, igazán sikeresnek éreztem magam. Münchenben más jelenti a sikert, mint Budapesten. Legalábbis nekem.

Ágota
​----------------

Írj te is beszámolót!

Sikerült Németországban letelepedni, munkát és állást találni? Kérjük oszd meg tapasztalatodat, sztoridat velünk. Küldd el emailben a posta (kukac) nemetorszagi-magyarok.de címre!
Kulcsszavak: 
beszámoló, nyelvtudással, irodai munka, münchenben, németországban
Kategória: 
Infó Téma: 
Beszámolók
-
-
-
-
-
Scroll to Top