Helga beszámolója Münchenböl: Én megjártam. Nem is egyszer. Csak azért mert segítettem
Helga beszámolója arról, hogyan kezdett új életet Németországban és milyen tapasztalatai voltak amikor segített másokon
2012 márciusában jöttem ki Németországba dolgozni egy magyar céggel, Frankfurt mellé. Nem sokat voltam ott, csupán 4,5 hónapot.
Ezután még párszor cirkusz volt mert ő még tartozott nekem pénzzel... azt sem látom már többet. Egy idő után viszont úgy voltam vele: költse patikára.
A pontot az i-re nálam az tette fel, mikor egy nagyon kedves ismerősöm szólt, ha esetleg tudok, segítsek. Kijött hozzájuk a gyerekkori jó barátja nyaralni és egy hét után szóltak, hogy "mi nem csak 2 hétre jöttünk hanem végleg". Akkor már nem tudtak mit csinálni. Ki nem rakták őket (pedig akkor kellett volna). Mondtam neki: mivel te szólsz így segítek de különben nem segítenék nekik. Nem is volt színpatikus se a srác se a csaj. Beszéltem a főnökömmel (aki akkor épp embert keresett) így odakerültek hozzánk.
Telt múlt az idő. Nem igazán beszéltem velük, miről is? Az ismerősömnél betelt a pohár és kirakta őket az utcára így sürgősen lakást kerestek. Aki kint él az tudja, ez nem egy egyszerű feladat. Abban is segítettünk nekik. Egy 2,5 szobás lakást nagyon jó áron kaptak. Azt bánom a mai napig, hogy nem mi vettük ki de akkor még úgy voltam vele: kell nekik, meg hát a gyerekükre is gondoltam. Minden jól ment nekik, mindenki sajnálta őket. Nem értették, hogy hogyan lehetett ekkora paraszt az ismerősöm. Aztán, pár hét múlva észrevettem, hogy nem is köszön nekem. Nem csináltam én vele semmit hanem az ismerősömmel beszéltem. Akkor derült ki milyen aranyos kis társaság. Már majdnem a rendőrség is bele lett vonva a dologba. Majdnem az ismerősömnek kellett kiköltözzön a saját lakásából, akkora cirkuszok voltak.
Megtudtam, hogy a páromat sértegette utánna engem is. De ezt mind azért, mert segítettünk. Ingyen és bérmentesen. Azt mondtam, hogy akkor innentől kezdve bezzeg én nem segítek senkinek.
Közben német tanfolyamot csináltam. Ott a tanárom kérdezte, hogy tudok-e segíteni munkát találni. Mondtam neki, hogy csak infókkal tudok segíteni és meg kérdezem a munkahelyemen kell-e most ember. Mást nem. Semmi gond nem volt. Beszéltem a főnökkel és utánna fel is vette. Tényleg semmi másban nem segítettem.
Ezzel a lánnyal jó barátság alakult ki addig amíg ki nem derült, hogy hazudik. Őt valahol sajnálom, mert beteg és sajnos orvoshoz kéne mennie. De nem vagyok én Teréz anyu, hogy fogjam a kezét és elvigyem.
Azt azért elmondhatom, hogy én a szerencsésebbek közé tartozom. Most már van egy jó munkám s a véletlen úgy hozta, hogy annál a cégnél dolgozom itt is mint otthon. Nem tudom miért a jó Isten ide vezérelt vissza, majd kiderül miért is :)
Mindenkinek sok szerencsét kívánok a külföldi élethez de információkon kívül ne segítsenek másokon. Én megjártam. Nem is egyszer. Csak azért mert segítettem :)
További szép napot,
Helga
----------------
München
Ott meg ismerkedtem magyarokkal és az egyik srác felesége segített Münchenbe jutni és munkát találni. Egy ismerőse által egy papír üzembe tudtam elhelyezkedni, a segítség az annyit jelentett 250 eurot fizettem neki amiért segített nekem. A csajjal meg együtt laktam egy egyszobás pincelakásban. Abban egyeztünk meg, hogy felesben fizetjük. Semmi kivetni valóm nem volt benne, ez normális dolog. Én elkezdtem dolgozni. Semmi gond nem volt a munkahelyen és a csajjal is kijöttem.A fél néha háromnegyed
A cégnél meg ismerkedtem a mostani párommal. Egy évig laktam a csajjal együtt. Közben kiderült, hogy otthon hivatalosan prostituáltként dolgozott. Az albérlet fele, ami nekem havi szinten 180 euro volt az nem annyi hanem én fizettem a ráromnegyed részét. Neki az volt a fele. Még pár más dolog is kiderült róla és ezt amikor meg tudta a párom akkor azt mondta "most azonnal költözöl hozzám".Ezután még párszor cirkusz volt mert ő még tartozott nekem pénzzel... azt sem látom már többet. Egy idő után viszont úgy voltam vele: költse patikára.
Belefáradtam abba, hogy magyaroknak segítsek
Közben meg ugye segítettem magyaroknak is. Van akitöl "köszönömöt" is kaptam :). Egy idő után viszont bele fáradtam abba, hogy én segítek és még egy "köszönömöt" sem mondanak. Ez olyan természetes mindenkinek, hogy segítenek nekik, de semmi viszonzás...A pontot az i-re nálam az tette fel, mikor egy nagyon kedves ismerősöm szólt, ha esetleg tudok, segítsek. Kijött hozzájuk a gyerekkori jó barátja nyaralni és egy hét után szóltak, hogy "mi nem csak 2 hétre jöttünk hanem végleg". Akkor már nem tudtak mit csinálni. Ki nem rakták őket (pedig akkor kellett volna). Mondtam neki: mivel te szólsz így segítek de különben nem segítenék nekik. Nem is volt színpatikus se a srác se a csaj. Beszéltem a főnökömmel (aki akkor épp embert keresett) így odakerültek hozzánk.
Telt múlt az idő. Nem igazán beszéltem velük, miről is? Az ismerősömnél betelt a pohár és kirakta őket az utcára így sürgősen lakást kerestek. Aki kint él az tudja, ez nem egy egyszerű feladat. Abban is segítettünk nekik. Egy 2,5 szobás lakást nagyon jó áron kaptak. Azt bánom a mai napig, hogy nem mi vettük ki de akkor még úgy voltam vele: kell nekik, meg hát a gyerekükre is gondoltam. Minden jól ment nekik, mindenki sajnálta őket. Nem értették, hogy hogyan lehetett ekkora paraszt az ismerősöm. Aztán, pár hét múlva észrevettem, hogy nem is köszön nekem. Nem csináltam én vele semmit hanem az ismerősömmel beszéltem. Akkor derült ki milyen aranyos kis társaság. Már majdnem a rendőrség is bele lett vonva a dologba. Majdnem az ismerősömnek kellett kiköltözzön a saját lakásából, akkora cirkuszok voltak.
Megtudtam, hogy a páromat sértegette utánna engem is. De ezt mind azért, mert segítettünk. Ingyen és bérmentesen. Azt mondtam, hogy akkor innentől kezdve bezzeg én nem segítek senkinek.
Közben német tanfolyamot csináltam. Ott a tanárom kérdezte, hogy tudok-e segíteni munkát találni. Mondtam neki, hogy csak infókkal tudok segíteni és meg kérdezem a munkahelyemen kell-e most ember. Mást nem. Semmi gond nem volt. Beszéltem a főnökkel és utánna fel is vette. Tényleg semmi másban nem segítettem.
Ezzel a lánnyal jó barátság alakult ki addig amíg ki nem derült, hogy hazudik. Őt valahol sajnálom, mert beteg és sajnos orvoshoz kéne mennie. De nem vagyok én Teréz anyu, hogy fogjam a kezét és elvigyem.
Azt azért elmondhatom, hogy én a szerencsésebbek közé tartozom. Most már van egy jó munkám s a véletlen úgy hozta, hogy annál a cégnél dolgozom itt is mint otthon. Nem tudom miért a jó Isten ide vezérelt vissza, majd kiderül miért is :)
Mindenkinek sok szerencsét kívánok a külföldi élethez de információkon kívül ne segítsenek másokon. Én megjártam. Nem is egyszer. Csak azért mert segítettem :)
További szép napot,
Helga
----------------
