Ugrás a tartalomra

Titokban rögzített munkahelyi beszélgetés: Milyen következményekkel járhat?

Milyen következményeket vonhat maga után a munkahelyi beszélgetés jogosulatlan rögzítése?


Az okostelefonnak nagyon sok funkciója van, többek között a hangrögzítés is. Ez azonban komoly következményekkel járhat munkahelyi esetekben. 

Egy beszélgetés titkos rögzítése, jogosulatlanul alapvetően bűncselekmény a német büntetőtörvénykönyv értelmében és azonnali felmondást vonhat maga után.

A Hesseni Munkaügyi Bíróság a következő ügyben döntött: Egy alkalmazottat beszélgetésre hívtak be, mert azzal vádolták, hogy egy kollégáját megsértette és egy kolléganőjét megfenyegette. Ezért figyelmeztetést kapott. A beszélgetést a telefonja rögzítette a munkáltató tudta nélkül. 

Amikor pár hónappal az esemény után a munkáltató megtudta, hogy a beszélgetést rögzítették, azonnal felmondott a munkavállalónak.

A munkavállaló pert indított a felmondás jogosságát megállapítása érdekében és kijelentette, hogy nem tudta, hogy a hangfelvétel tilos. Az okostelefonja egyszerűen az asztalon volt a beszélgetés során. 

A német alkotmány szerint a személyes beszélgetés titkos felvételével megsértették a résztvevők általános személyiségi jogát. Ez a törvény biztosítja azt, hogy a nem nyilvános beszédszó megőrizze pártatlan jellegét, vagyis annak meghatározását, hogy a magyarázatok csak a tárgyalópartnerek, egy adott kör vagy a nyilvánosság számára legyen elérhetőek.

A bíróság kimondta, hogy a felmondás jogos volt, még az sem volt enyhítő körülmény, hogy az alkalmazott több mint 25 éve dolgozott a vállalatnál. A titkos hangfelvétel nem volt törvényesen indokolt, a beszélgetés megkezdése előtt a munkavállalónak el kellett volna mondania, hogy az okostelefon hangfelvételi funkciója be van kapcsolva.

Ez is érdekelhet:

- ​Kündigungsschutz - Felmondás elleni védelem Németországban

- Munkaviszony felmondása – te mondasz fel, vagy neked mondanak fel?

Forrás: n-tv.de