Ugrás a tartalomra

Milyen biztosításokra van feltétlen szükség Németországban?

Amikor választani kell, jó ha tudod, mi az, amire igazán szükséged van


Bekapcsolva hagyja a mosógépet, miközben nincs otthon? Praktikus – de kár esetén sokba kerülhet. A háztartási ingó vagyont fedező biztosítás kivételével a súlyos gondatlanság esetén fellépő károk is fedezve vannak.

Benzin, olaj, áram, kenyér és sajt: már hetek óta nyomás alatt vannak bankszámla-egyenlegeink az élet szinte minden területén emelkedő árak miatt. Mindennapi életünk egyre többe kerül, és úgy látszik, ennek még nincs vége. Vajon mi a helyzet biztosítási díjainkkal? Fel kell készülnünk a jelentős emelésekre ezeknél is?

Kevin Ressler, az ERGO biztosítási szakértője ezt mondja erről: „Igen, az éghajlatváltozás miatt az időjárással kapcsolatos károk, például a viharok és árvizek az utóbbi időben egyre többször lépnek fel, az ilyen események száma a jövőben pedig inkább növekedni, mint csökkenni fog. Mindössze idő kérdése, hogy a biztosítótársaságok mikor hárítják át ezeket a megemelkedett költségeket ügyfeleikre. Különösen az természeti veszélyekre is kiterjedő biztosítások – vagyis a háztartási berendezésekre, lakóépületekre és természeti veszélyforrásokra kötött biztosítások – díjai fognak növekedni.” Mit kell tennünk? A fogyasztóknak éppen most kellene felmondaniuk felesleges biztosítási kötvényeiket? Mely biztosításokat lehet nélkülözni, és melyek azok, amelyekre feltétlenül szükségünk van? A szakértő itt válaszol a legfontosabb kérdésekre.

Mely biztosítások nélkülözhetőek?

A statisztikák szerint minden németnek hat-nyolc biztosítása van – ez elég sok! Pedig elég, ha csak az ellen kötünk biztosítást, ami valóban pénzügyi vészhelyzetbe sodorhat minket – emiatt mindenkinek rendelkeznie kellene magán felelősségbiztosítással és foglalkozási rokkantsági biztosítással.
A kisebb kiegészítő biztosítások viszont általában nem elengedhetetlenek. Kevin Ressler szerint: „Ha pénzt akar megtakarítani, akkor valószínűleg érdemes lemondani az üveg-, kerékpár-, poggyász-, szemüveg- vagy mobiltelefon-biztosításáról. Persze idegesítő, ha eltűnik a szemüvege, de nem ezen fog múlni a megélhetése.”

Tipp: Állítsa biztosítási díját éves díjfizetésre, és egyszerre fizesse ki a teljes összeget. Így a részletfizetés miatti többletköltségek máris megszűnnek.

Milyen biztosítás kell MINDENKINEK rendelkeznie?

Az egészségbiztosítás és – mindazok számára, akiknek autójuk van – a gépjármű-felelősségbiztosítás nélkülözhetetlen Németországban – vagyi mindenkinek rendelkeznie KELL ezekkel. Íme három olyan biztosítás, amelyet mindenkinek meg kell kötnie:

► magánfelelősség-biztosítás
► foglalkozási rokkantsági biztosítás
► lakóépület-biztosítás (csak ház- vagy lakástulajdonosoknak)

Miért van szükség magánfelelősség-biztosításra?

Kevin Ressler: „Képzelje el, hogy elüt valakit a kerékpárjával, aki olyan súlyos sérülést szenved, hogy élethosszig tartó nyugdíjat kell fizetni neki. A költségek több százezer euróra rúgnak, ezért Ön egyedül nem tud megbirkózni velük. Emiatt saját anyagi egzisztenciája kerül veszélybe. Itt jön a képbe a magánfelelősség-biztosítás, amely minden költséget fedez.”


Miért fontos a foglalkozási rokkantsági biztosítás?

Kevin Ressler: „Képzelje el, hogy betegség vagy baleset miatt nem képes továbbra is dolgozni. Fizetése nélkül nem képes tovább fizetni háza vagy lakása hitelét. Emiatt valószínűleg ki kell költöznie. Többé nem képest anyagilag hozzájárulni gyermekei oktatásához, és nem rakhat félre saját öregkori ellátására. Az egzisztenciája veszélyben kerül. Az államtól csak csökkentett keresőképességűeknek járó nyugdíjat kaphat. Ez gyakran nem elég a kívánt színvonalú megélhetéshez. Gyakran szociális segélyjért is folyamodnia kell. Emiatt határozottan javasoljuk, hogy minden munkavállaló és önálló vállalkozó kössön foglalkozási rokkantsági biztosítást. Ez egy előre meghatározott havi összeget térít Önnek, amiből ideális esetben képes lehet fenntartani megszokott életszínvonalát.”


Mihez szükséges a lakásbiztosítás?

Kevin Ressler: „Képzelje el, hogy van egy háza. Házában tűz ütött ki, és a ház olyan mértékű kárt szenved, hogy lakhatatlanná válik. Van elég pénze az egész ház újjáépítéséhez? Valószínűleg nincs. Itt jön a képbe a lakástulajdonosi biztosítás.”

Mi van a háztartási biztosítással?

A háztartási biztosítás fedezetet nyújt minden olyan káresetnél, ami „kívülről” veszélyezteti a háztartás tartalmát, például tűz, víz, vihar, jégeső, betörés vagy lopás által okozott károkat.

Kevin Ressler: „Első pillantásra úgy látszik, nem fenyegeti az egzisztenciáját, ha bútorok, tévék, könyvek stb. megsemmisülnek vagy ellopják őket – végülis minden pótolható. De: Gyakran alábecsüljük, hogy mi minden halmozódik fel otthonunkban az évek során – ez hatalmas összegekre rúg. Képzelje csak el, ha mindez hirtelen megszűnne, és újra kellene meg kellene vásárolnia! A pénzügyi teher óriási lenne.”

„Súlyos gondatlanság”: Miért kellene a háztartási biztosításomnak fedeznie?

Nem minden háztartási biztosítási kötvény tartalmazza a „súlyos gondatlanság” elemet – pedig ez szükséges lenne.

Kevin Ressler: „Azt tanácsolom, hogy ezen ne spóroljon. Hiszen időnként mindenkivel megtörténik, hogy figyelmetlen, és egyszer csak bekövetkezik a baj: Nyitva hagyta az ajtót, vagy az ablakot bukó állásban felejtettte, és a betörőnek könnyű dolga volt. Vagy elterelték a figyelmét a gyerekek, és nem vette észre a tüzet a tűzhelyen, amely tönkretette a fél konyhát. Ez olyan költségekhez vezethet házában vagy lakásában, amelyekért egyébként mélyen a zsebébe kellene nyúlnia, amennyiben nem lenne ilyen kitétel a biztosítási kötvényben.”

A jó hír az, hogy számos új biztosítási kötvény, például a jelenlegi ERGO biztosítási ajánlat is automatikusan fedezetet biztosít a súlyos gondatlanság esetére.

https://nemetorszagibiztositas.hu/lakasbiztositas/

Honnan tudhatom, hogy nem megfelelő a biztosításom?

Kevin Ressler: „A németek MINDENTŐL meg szertnék védeni magukat. Szerződéseket kötnek, és mappákba rendezik őket, csak hogy biztonságban érezzék magunkat. A gond a következő: Ha több mint tíz éve nem nézte meg a biztosítási kötvényeit, nagy az esélye annak, hogy már nem megfelelő a biztosítása – vagy legalábbis már régen jobb lehetőségek közül választhatott volna kedvezőbb feltételekkel. Érdemes aktívan megkeresni a biztosítótársaságot, és többet megtudni.
Sajnos gyakran csak akkor veszi észre, hogy megfelelő-e a biztosítása, amikor a biztosítótársaság káresemény beálltakor megtéríti a költségeket – vagy nem. Ezért rendkívül fontos, hogy a biztosítás megkötése előtt nézze végig alaposan a részletes feltételeket és hasonlítsa össze az ajánlatokat.

Honnan tudhatja, melyik a jó biztosító?

A jó biztosító tisztességes áron kínálja Önnek a legjobb feltételeket, ideális esetben online is folyamatosan elérhető, és káresemény esetén megfelelően viselkedik, azaz gyorsan és problémamentesen átvállalja a felmerült kár költségeit.
Egy másik jele annak, hogy egy tisztességes biztosítóval van dolgunk: Az árelőnyöket direktben a vásárlóknak adja tovább.

Az ERGO Biztosító 3 legjobb biztosítása

► GÉPJÁRMŰ-BIZTOSÍTÁS
 - A biztosított személyek 100 millió euróig, a személyi sérülések 15 millió euróig vannak fedezve sérült személyenként.
- Műhelybónusz: Aki az ERGO-val együttműködő műhelyben végezteti járműve javíttatását, hat év garanciát kap, és 20 százalékot takaríthat meg felelősségbiztosítási díjából.
- Védelmi fedezet: Segít a meghibásodások és balesetek esetén éjjel-nappal, és minden költséget megtérít – Európa-szerte.
•    A közlekedési jogvédelem a balesetet követő jogviták esetén nyújt fedezetet.

►MAGÁN FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS
- A biztosított személyekre 50 millió euróig terjedő fedezetet adnak testi sértés, anyagi kár és anyagi veszteség esetén, személyi sérülés esetén sérült személyenként 15 millió euróig.
- Külföldi biztosítási fedezet: A biztosított személyekre határozatlan ideig kiterjed a biztosítási fedezet az EU valamennyi országában, Svájcban, Norvégiában, Izlandon és Liechtensteinben. Más külföldi országokban maximum öt évre terjed ki.

•    Követeléskiesési fedezet: Amennyiben valaki, aki nem tud fizetni, kárt okoz Önnek, az ERGO rendezi az Ön költségeit.

►HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁS
•    Fedezi a tűz, villámcsapás, robbanás, vihar, jégeső, vezetékes víz, vagy akár betörés, rablás és online adathalászat miatt az Ön tulajdonában bekövetkezett károkat. Az Ön ingóságai a négy falon kívül is biztosítva vannak – világszerte.
•    Az ERGO a biztosított tárgyak forgalmi értékét téríti meg, még abban az esetben is, amennyiben a kárt súlyos gondatlanság okozta.
•    Hozzáadhatók olyan extra kiegészítések, mint a természeti veszélyek (pl. árvíz) elleni védelem, amennyiben az Ön esetében ennek van értelme.

Miért kerül kevesebbe az ERGO más biztosítóknál?

Egyrészt azért, mert nem az ERGO nem fizet jutalékot az összehasonlító portáloknak csak azért, hogy szerepeljen felsorolásukban. Ezeket a megtakarításokat aztán olcsóbb biztosítási díjak formájában a biztosítottaknak tovább tudja adni.
Másfelől az ERGO biztosításai úgy épülnek fel, hogy senki se fizet olyan extrákért, amelyekre nincs szüksége: Az olyan elemek, mint a kedvezményvédelem, a külföldi kárvédelem vagy a közlekedési jogvédelem szükség esetén hozzáadhatók például a gépjármű-felelősségbiztosításhoz - de ezek nincsenek eleve beépítve a szerződésbe, így az nem lesz szükségtelenül drágá emiatt.

További kérdések esetén szívesen segítünk

Kevin Ressler

Biztosítási szakértő
Otto-Hahn-Str. 21
85435 Erding
Germany

Mobil: +4915122656507
Telefon: +4981222285225
eMail: Kevin.Ressler@ergo.de
Web: nemetorszagibiztositas.hu