Ugrás a tartalomra

Mennyit ingáznak a németországi magyarok?

Felmérés arról, hogy mennyit ingáztok naponta


Németország az ingázók országa. Emberek milliói töltenek órákat naponta a tömegközlekedésen csak azért, hogy eljussanak a munkahelyre és haza. 

Megkérdeztünk titeket is németországi magyarokat, hogy mennyire simultatok bele az itteni életbe, és mennyi időt ingáztok a munkahelyre (egy út). Következzenek a részletek.

Az utóbbi évtizedekben megnőtt az ingázók száma Németországban. Minden negyedik dolgozó személynek naponta több mint fél óra buszozásra van szüksége a munkahelyére. 

A felmérésben részt vett magyarok többsége 10-30 perc alatt ér a munkahelyére (49 százalék). 30 százalékuk pedig 5-10 perc alatt teszik meg a munkahely és az otthon közötti távolságot. 

Viszonylag sokaknak (10 százalék) 1-1,5 óra utazásra van szüksége a munkahelyig, a szavazók 7 százaléka pedig 30-60 percet utazik. A legkevesebb szavazatot (1.70 százalék) a több mint 1,5 óra ingázás kapta.

Ingáznivaló való van tehát bőven, de szerencsére igénybe vehetitek az ingázási átalánydíjat (Pendlerpauschale), amelyet leírhattok az adóból. Így legalább mentesülhettek az ingázás költségének terhe alól. Erről itt olvashattok bővebben.

Forrás: www.spiegel.de, nemetorszagi magyarok


<<<- vissza a MUNKAÜGYEK NÉMETORSZÁGBAN főoldalra.