Ugrás a tartalomra

Ausztria: Nagymértékű gyorshajtásnál elkobozhatják az autódat

A korábbi vezetői magatartás alapján hozzák meg a döntést


Svájc és Olaszország példáját követve Ausztria is lehetőve akarja tenni, hogy a jövőben elkobozhassa az autókat azoktól, akik nagyon nagy mértékben túllépik a megengedett sebességet. Leonore Gewessler közlekedési miniszter bejelentette, hogy egy ezt célzó törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé. Idén májusban már beszámoltunk erről a javaslatról, de mostanra konkrét formát öltött az intézkedés.

Aki a városban legalább 60 km/h vagy városon kívül 70 km/h mértékben túllépi a megengedett sebességet, annak a vezetői engedély ideiglenes visszavonása mellett az autója elvételére, majd azt követő elárverezésére is számítania kell - jelentette be Gewessler Bécsben. Az addigi vezetési magatartás vizsgálatát követően fogják meghozni a döntést arról, hogy az elkobzott autót árverésre bocsátják-e vagy sem.
Forrás: bnn.de


A szomszédos ország KRESZ-szabályai az átutazókra is érvényesek

Mivel Németország és Magyarország között a leggyakrabban az alpesi országon visz át utunk, nem árt figyelni az ott előírt KRESZ-szabályok betartására. Ausztriában a kiszabott közlekedési díjtételek tartományonként, régiónként eltérőek lehetnek, egységes Bußgeldkatalog pedig nem létezik!

Személyautók esetén belterületen 50 km/h, lakott területen kívül 100 km/h, míg az osztrák autópályák esetén Magyarországhoz hasonlóan 130 km/h a megengedett sebességhatár. Az ausztriai gyorshajtással bővebben EBBEN a cikkünkben foglalkoztunk. Ausztriában egyébként komoly szigorítások bevezetését tervezik a hatóságok 2022-ben, mellyel főként a száguldozókat szeretnék szankcionálni.

Fontos továbbá megemlíteni, hogy Ausztria és Németország 1988-ban bilaterális egyezményt kötött, melynek értelmében a 25 eurótól kezdődő, Ausztriában elkövetett közlekedési kihágásért kiszabott bírságok Németországban is behajthatóak.

Kihágást követtél el Ausztriában? Számold ki mennyi bírságra számíthatsz!

​Ha nem tartottad be a KRESZ-t Ausztriában és rajtakaptak, EZEN az oldalon kiszámíthatod, mennyi bírságra számíthatsz.

Az osztrák KRESZ alapjai

Az osztrák StVO (KRESZ) értelmében 13 olyan minősített eset létezik, mely büntető bejegyzést/pontot (Vormerkung) eredményez a szabálysértő kontóján. Ha egy autóvezető 2 ilyen bejegyzést összegyűjt, akkor a kihágáshoz kapcsolódó oktatásra kötelezik. Ha az ezt követő 2 évben nem követ el kihágást, a bejegyzés törlődik. Ha azonban 2 éven belül újabb megrovásban részesül a közlekedő, tartósan el is vehetik vezetői engedélyét.

Egy személyautó sofőrjeként például az alábbi esetekben kaphatsz büntetőpontot:

  • Ittas vezetés (0,5 ezreléktől)
  • Ha a veled utazó gyermek nincs becsatolva
  • Ha rakományod nincs biztonságosan rögzítve
  • Ha áthajtasz a piros lámpán vagy stoptáblán
  • Ha veszélyezteted a többi közlekedőt

Alkoholfogyasztás Ausztriában

Ausztriában a 0,5 ezrelékes, több európai országban is használatos alkoholtolerancia van érvényben a volán mögött. Ideiglenes jogosítvánnyal rendelkezőknél ez az érték 0,1 ezrelék. Ha 0,5-0,79 ezrelék közötti értéket mutat ki az alkoholszonda, akkor a bírság 300-3.700 euróig is terjedhet!

0,8 ezreléktől 1 hónapra tilthatnak el a vezetéstől és legalább 800 eurót kell majd fizetned. Ezen felül részt kell vegyél egy közlekedési képzésen, melynek költségei többszáz euróra rúgnak. Azokra is ez a tréning vár, akik visszaesőként többször átlépik a 0,5-ös határértéket. 1,2 ezrelékes értéknél már 4 hónapra tiltanak el, 1.200-4.400 eurós bírságot szabhatnak ki rád, illetve köteleznek képzésen való részvételre, melynek költségeit neked kell viselned.

1,6-os értékkel a volán mögé ülni már bűncselekménynek számít Ausztriában. Ilyenkor nemcsak eltiltanak 6 hónapra a vezetéstől, hanem az 5.900 euróig terjedő bírság mellett részt kell vegyél egy alkalmassági vizsgálaton is, melynek díja további 800 euró!

Téli gumi és hólánc

Mivel az alpesi ország meglehetősen hegyes, így speciális szabályok vonatkoznak az abroncsokra is. Németországhoz hasonlóan itt is kötelező a téli gumi használata havas vagy jeges út esetén (az időjáráshoz igazítják, dátumot a cserére nem irányoznak elő). Ezt ki lehet váltani a két meghajtott kerékre szerelt hólánccal is. Mulasztás esetén ezt a kihágást „megúszhatjuk” 60 euróval, ha azonban balesetet is okozunk nyári gumival szerelt gépkocsinkkal, akár 5.000 eurót is kiszabhatnak ránk.

A gumik bordázatának mélységére azonban eltérőek a szabályok, mint Németországban! Ausztriában 4 mm az előírás (míg Németországban ez csupán 1,6 mm).

Ausztria – közlekedési kihágások lehetséges bírságai

Mivel a bírságolás Ausztriában nem egységesített, ezért az alábbi felsorolás csupán irányadó a bírságokat illetően:

  • Ittas vezetés (0,5 ezrelék felett): min. 300 EUR
  • Áthajtás a piros lámpán: min. 70 EUR
  • Hiba előzéskor: min. 40 EUR
  • Telefon használata vezetés közben: min. 50 EUR
  • Biztonsági öv nincs becsatolva: min. 35 EUR
  • Láthatósági mellény hiánya: min. 14 EUR
  • Téli gumi használatának elmulasztása: min. 60 EUR
  • Parkolási kihágás: min. 20 EUR (elvontatás esetén + 200 EUR)

Kíváncsi vagy a németországi közlekedési bírságokra is? ITT megtalálod őket!

Forrás:bussgeldkatalog.org