Ugrás a tartalomra

Nemsokára könnyebb lesz felmondani az előfizetéseidet

Hamarosan tiszteségesebb feltételekkel lehet felmondani az előfizetéseket


Elfelejtetted felmondani a előfizetésedet és még egy évig kell fizetned a méregdrága mobiltelefon-szerződést? A mostani koronavírusos időkben ez különösen bosszantó, hiszen nagyon be kell osztani a pénzt. Végre tesz valamit a kormány, még akkor is, ha van benne némi megalkuvás.

A szövetségi kormány nagyobb védelmet fog kínálni a telefonon rád tukmált szerződések és a túl hosszú szerződési időtartam ellen.

Ilyen értelmű törvényjavaslatot tervez ma elfogadni a kormány.

A szövetségi igazságügyi minisztérium törvénytervezete többek közt a mobiltelefon, streaming, fitnesz és újságelőfizetéseket kívánja újra szabályozni.

A tervezet így fogalmaz: “A tervezett rendelkezések célja, hogy tovább erősítse a fogyasztók pozícióját a cégekkel szemben és elérje azt, hogy ne csak a szerződéskötés történjen tisztességesebb körülmények között, hanem azok tartalma is világosabb szabályozás alá essen.” Ezt az igazságügyminisztérium már korábban is javasolta, de a gazdasági minisztériumnak kifogásai voltak. A kialkudott kompromisszum részleteit az alábbiakban mutatjuk be:

Szerződés időtartama: A szokásos időtartam általában egy vagy két év. Ez az igazságügyminisztérium szerint korlátozza a fogyasztók piaci esélyeit, mert így nem tudnak gyorsan kedvezőbb ajánlatot választani az éppen aktuális helyett. A jövőben a szokásos időtartam egy évre csökken. Akkor lehet két év az időtartam, ha a szolgáltató egyidejűleg ajánlatot ad azonos szolgáltatási tartalommal egy évre is, ahol az egy éves változat havi szintre bontva maximum 25%-kal lehet drágább a kétéveshez képest.

Automatikus hosszabbítás: Az új szabályok szerint az automatikus hosszabbítás maximum három hónapig terjedhet. Maximum egy éves automatikus hosszabbítás akkor megengedett, ha a felmondási lehetőségre kifejezetten felhívták a fogyasztó figyelmét. Ennek nem kell feltétlen levélben történni, elég egy SMS is, mondjuk így: “Figyelem! Ha most nem mond fel, automatikusan meghosszabbodik a szerződése egy évvel”

Felmondási idő: A szokásos felmondási idő fogyasztói szerződéseknél egy hónap lesz az eddigi három helyett.

Áram- és gázszerződések: Ilyeneket csak telefonon nem lehet majd megkötni, hanem írásos formában (például e-mailben) is el kell küldeni a fogyasztónak ahhoz, hogy érvényes legyen.

Telefonos reklám: A jövőben a cégeknek dokumentálniuk kell és meg kell őrizniük a fogyasztók hozzájárulását.

Forrás: stern.de, Bundesjustizministerium