Ugrás a tartalomra

Városi kiskert (Schrebergarten) bérlése Németországban. Hogyan működik?

Jogok és kötelezettségek a kibérelt hobbikertben (Schrebergarten)


A mai világ zajos városaiban egyre jobban kezdett elterjedni a nemrég úri kiváltságnak számító Schrebergarten vagy városi kiskert használata. Sőt egyre fiatalaodik a generáció, mely felfedezni véli magát az új bioboom és természet utáni vágyakozásában ebben az uj hobbiban.

Figyelemre méltó azonban, hogy szigorú jogi szabályok állapítják meg, hogyan és milyen körülmények között használhatóak ezek a kertek, mi az, ami megengedett és mi az, ami nem. De lássunk csak egy pár ilyen példát:

A szövetségi kiskert törvényei szerint a kerti lombozat (lugas, sövény) terjedelme nem haladhatja meg a 24 négyzetmétert, ebben beleszámítva a lefedett részeket is. A lombozati sövény lehet fábol, de falból is építve, ez utóbbi esetben viszont szükségessé válik az illetékes hatóságok engedélye. Hasonlóképpen egy melegház működtetésének feltételeit a helyi kiskert szövetség szabja meg.

Egy másik előírás arra vonatkozik, hogy a haszonbérlő nem ültethet a kertbe csak pázsitot, hanem ennek egyharmadát kötelezően saját választása szerinti gyümölcsökkel és zöldségekkel kell gazdagítsa. Ezenkívül arra is ügyelni kell, hogy a szomszédos területekhez ne kerüljön túl közel (pld. a mézalmácskát, mivel 2m magasra is megnőhet a kert szélétől 2 m-re ültetheti csak).

Az ültetett lombozat magassága is törvenyesen 1,25 m-re van engedélyezve, abból a meggondolásból, hogy a zöld övezet kilátása közhaszon kellene legyen és a szomszédokat se árnyékolja el, tehát magas lombozatú fák ültetése, mint a tölgy vagy a diófa tiltva van.

Hasonlóképpen a kerti bulik, grillezések is csak úgy jöhetnek létre, ha ezek nem zavarják a szomszédokat. Továbbá a déli (13-15) és éjszakai pihenő (22 órától) időszakokat is be kell tartani, kivételt képez, ha erre külön engedély van vagy napközben egy cég építi be a lombozatot.

Alkalmanként megengedett az ottalvás is, de tiltva van a kiskertben való állandó tartózkodás, ottlakás.

Ami a díszeket és dekorációkat illeti: Kisebb szökőkútak, kerti törpék és medencék beépítése meg van engedve, de ki van zárva a nagyobb betonszerkezetek, strandok üzemeltetése.

forrás: zuhause.de