Hogyan tárgyalj a béredről a főnökkel?


Ismerd a lehetőségeidet és légy tudatában munkád piaci értékének

Minden kezdet nehéz, a munka világába való belépés is. Sok frissen végzett tanulónak esik nehezére a pénzről önbizalommal beszélni az interjú során. Johannes Wilbert, a Pályaválasztási Intézet vezetője szerint „ez azon múlik, hogy az iskolában túl keveset beszélnek a pénzről és a pénzzel való gazdálkodásról.” Emiatt nehezükre esik a fiataloknak a pénzügyekről beszélni illetve aktívan megfogalmazni elképzeléseiket.

Légy tudatában értékeidnek

Pályakezdőknél nagyon fontos, hogy ne legyenek félénkek és aktívan képviseljék érdekeiket. Ez már a jelentkezési levélnél és az önéletrajznál kezdődik: „Már itt is világosan láthatóvá kell tenni, hogy milyen többletértéket képvisel a pályázó, ez jó alapot teremt a későbbi bértárgyalásokhoz.” A semmitmondó kijelentések, mint „tudok csapatban dolgozni” nem érnek semmit. Többet ér ha azt mondod, hogy „rendszeresen játszottam egy röplabda-csapatban és ott megtanultam a csapatmunkát.”

Nézz utána, hogy máshol mennyit fizetnek

Érdemes előre körülnézni. Nem csak a munkaadóról érdemes tájékozódni, hanem tudni kell a szakmában szokásos bérszintet is. Ebben segíthetnek a munkakereső internetes oldalak. Amennyiben a munkaadó a szokásos bérnél kevesebbet ajánl, azt érdemes szóvá tenni és adott esetben nem elfogadni. Tudnod kell viszont, hogy közszolgálatban vagy gyakornoki helyeken általában már rögzítve van a bér és nincs tárgyalási játéktér.

Győzödj meg, hogy van-e ágazati bérmegállapodás

Wilbert szerint a cégek 45 százalékában ágazati kollektív szerződés van érvényben – vagyis 55 százalék esetében nincs ilyen. Ezek általában bizonyos minimálbéreket és a béren túlmutató jogokat tartalmaznak.

Nem csak a fizetés számít

A jövedelemnél az egyéb, béren kívüli juttatásokat is figyelembe kell venni. „Lehet, hogy vannak olyan értékes extrák, mint az étkezési hozzájárulás, tömegközlekedési bérlet vagy egyéb természetben nyújtott előnyök.”, mondja Uta Bölke karriertanácsadó. Természetesen a céges autó vagy továbbképzési tanfolyamok is ide sorolhatóak.

Egyenrangú félként tárgyalj

Aki jól informáltan tárgyal, annak könnyebb a helyzete. Ne kérvényezőként lépj fel, hanem legyél tudatában értékeidnek efféle gondolatok mentén: „Ezeket a képességeket és kompetenciákat hozom magammal, ezt a többletértéket kínálom.” Ha nem ajánlanak eleget, megkérdezheted „Mennyiben lehetséges itt valamilyen kompromisszum?” Azt is nyugodtan megemlítheted, hogy más cégekkel is tárgyalásban állsz.

Fontos a megfelelő hangnem

Bölke azt javasolja, hogy „ne legyünk mérgesek, maradjunk mindig barátságosak.” Nagyon fontos, hogy ne mondjatok túl nagyot, de túl szerénynek sem érdemes lenni. Fontos a megfelelő arány megtartása.

Mi van, ha a személyzetis ki akarja kerülni a választ, amikor többet kérsz?

Gyakori, hogy a munkakereső annyira megörül az állásnak, hogy hagyja magát jóindulatúnak hangzó frázisokkal kifizetni. Például néha ilyeneket mond az interjúztató: „Előbb lássuk, hogy mit tud!” Ilyenkor fel lehet vetni, hogy a cégnél van-e fejlesztési terv.
Ha sikerül megállapodni, hogy három hónap után újra beszéltek majd a bérről, akkor ezt érdemes írásban rögzíteni, különben felmerül annak a veszélye, hogy a főnöknek később már esze ágában sem lesz ígéretét betartani.

Mi van, ha később jössz rá, hogy keveset fizetnek?

Ilyenkor mindenesetre meg kell próbálni a főnökkel beszédbe elegyedni. Ezzel egyfajta lojalitásról is tanúbizonyságot teszel, hiszen nem az üzemi tanácsot vagy a szakszervezetet keresed fel. Itt is fontos az öntudatos fellépés. Vagyis pontosan indokold meg, hogy a belépő fizetés miért nem megfelelő.

Forrás: n-tv.de

A cikk tartalma informatív jellegű és nem tanácsadás ezért nem vállalunk érte felelősséget. Tanácsadásért és pontos információkért kérjük forduljon kompetens hivatalokohoz, szakemberekhez. A szakértők által írt cikkek tartalmáért ők felelnek.

Legutóbbi cikkek

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top