Ugrás a tartalomra

Eképpen fizetik a túlórákat Németországban

Minden fontos tudnivalók és törvények a németországi túlóráról


Kötelezhetnek a munkaadók túlórázásra?
Még abban az estben is, ha a főnöke szeretné, ha így lenne: Nincs joga és nem szabad a főnökének arra, kényszerítse, hogy túlórázzon. Nem hiába egyeztek  meg szerződésben avval, hogy hány órát majd kell dolgoznia a munkahelyen. Egyedi szituációkban, amikor a munkaadó nem képes előre látni, ez másképp alakul, mint például szerver meghibásodása vagy a munkaerő betegséghulláma eseténben. Az új, nagy és sok megrendelések esetében vagy az elbocsátások által okozott személyi szűk keret nem számít ilyen helyzetnek, mert mindkettő előre látható a munkáltató számára.
Megeshet könnyen az is azonban, hogy a kollektív szerződés, a munkaszerződés vagy a vállalati megállapodás lehetővé teszi a munkaadó részére, hogy túlórára kötelezze a munkásokat.

Csoportos szerződés
A csoportos szerződések esetében sűrűn tartalmaznak előírásokat arra vonatkozóan, hogy a munkátató mikor és hány óra túlórát kérvényezhet Öntől (pl. A közszolgáltatásról szóló kollektív szerződés (TVöD) 7. szakaszának 7. és 8. pontja). Ennek függvényében akkor lépnek érvénybe a túlórák, amikor a túlórákat a következő hét végéig nem ellensúlyozza a szabadidő. A fizetés a személyes fizetésen nyugszik, de az összeg korlátozott. Még ha az 5. csoportba van, ebben az esetben  is a túlórát úgy fizetik, mintha a 4. osztályba szerepelne. Ugyanakkor van egy túlóra pótdíj.
Vállalati megegyezés
Ha a vállalkozásában működési tanács is megtalálható, akkor a munkáltatóval megállapodást köthet a túlórákról (BetrVG 87. cikk (1) bekezdés, 3. pont). Ez szabályozhatja azokat a feltételeket, amelyek esetén a főnöke túlórát rendelhet el. Az üzemi tanács engedélye nélkül a menedzser semmit sem tehet, nem tud közbelépni.

Munkaszerződés
A munkaszerződésben szerepelhet túlóra is. Ez azonban csak abban az esetben érvényes, ha munkavállalóként tisztában van avval, hogy mire számíthat. Ehhez meg kell határozni, hogy a munkáltató hány plusz órát rendelhet el.

A munkaadó köteles kifizetni a túlórát?
Nem létezik olya általános szabályozás, amelynek értelmében a túlórát fizetni kell. Ezért az a döntő a javadalmazás szempontjából, amit a munkaviszony vagy a csoportos szerződés ír elő. A munkáltatónak túlórát kell fizetnie, ha azt a szerződéses szabályok ténylegesen nem zárják ki.

A túlórák kifizetéséről létezik szabályozás - Ha Önre kollektív szerződés érvényes, akkor abban az esetbn a javadalmazás sokszor részletes rendelkezéseken nyugszik. Az alapfizetés mellett sűrűn külön pótdíjat fizetnek, amelyet a túlórák száma szerint osztályoznak. Ennek értelmében kérheti a szerződéses összegű fizetést.

Nem létezik külön szabályozás a túlórák kifizetéséről - Ha a szerződésében nem létezik semmilyen információt a túlórák kifizetéséről, akkor is kell a munkáltatónak fizetnie - ha ez a vállalkozásban vagy az iparban szokásos (a BGB 612 szakasza). Ez a helyzet például abban a helyzetben, ha feltételezzük az iparágban vannak olyan csoportos szerződések, amelyek rendelkeznek a túlórák kifizetéséről, de a munkaadó nem írta alá a csoportos szerződést.
Ha leszögezett havi bérről egyeztek  meg egy rögzített munkaidőre, akkor igényelheti a túlórák kifizetését az egy órás havi fizetés arányában.

Hasonlat: Valaki könyvelőként dolgozik, hetente 40 órát. Havonta bruttó 2800 eurót keres. Októberben 20 órát túlórázott. Havi 4,33 hét alapján a túlóra egy órai bérét a következőképpen számítják ki: 2800 euró: 4,33 euró: 40 (óra) = 16,17 euró. Ezért további 323,40 bruttó eurót kérhet az októberi túlórázásért.

A vezető pozicíóban dolgozók kivételek - Ha 2018-ban meghaladja a nyugat-németországi évi 78.000 euró, vagy a kelet-németországi évi 69.600 euró bevételi határt, akkor nincs alapvető joga a túlórák kifizetésére (BAG, 2012. február 22-i ítélet, Az. 5 AZR 765/10). Az ok: Menedzserként vagy vezető alkalmazottként általában a feladatok elvégzése alapján fizetnek, és nem csak a ledolgozott órák után.

Ki jogosult a túlóra pótdíjra?
Az, hogy a munkavállalók túlórázással kapnak-e pluszfizetést - ritkán szabályozza meg a munkaszerződés, annál sűrűbben a csoportos szerződés. A munkaidőről szóló törvényben rögzített jogosultság a túlórára nem érvényes (BAG, 2016. december 21-i ítélet, Az. 5 AZR 362/16). Ha a csoportos szerződésben pótdíjakról egyeztek meg, akko azok a szokásos órabér 15–40%-át teszik ki, a tarifaterülettől, a napszaktól és a túlórák számától függően. Például a közszolgáltatás kollektív szerződésében (TVöD) a 8. szakasz a fizetési csoporttól függően 15 vagy 30 százalékos pótdíjat ír elő.
Azok a személyek, akik részmunkaidőben vállalnak munkát, túlórákra is jogosultak - a túlóra első órájától (2018. december 19-i ítélet, Az. 10 AZR 231/18). A csoportos szerződésben szereplő rendelet, amelynek értelmében a túlórákhoz való jog csak akkor áll fenn, ha meghaladják a teljes munkaidőre érvényes óraszámot, megsérti a részmunkaidőben történő korlátozásról szóló törvényben előírt megkülönböztetés tilalmát.

Ellenőrző lista a túlórák kifizetésére
A következő ellenőrzőlista segítségével eldöntheti, hogy jogosult-e a túlórák kifizetésére.

1. A túlóra bizonyítása: bizonyítani tudja a túlórát? A főnök elrendelte vagy elfogadta őket? Pontosan dokumentálta az órákat?
2. A kollektív szerződés szabályozása: alkalmazandó-e a csoportos szerződésben a túlórák fizetéséről szóló törvényben? Kérdezzen erről az üzemi tanácsától vagy a felelős szakszervezettől. Igényelje azt a díjazást, amelyet az Önre alkalmazandó csoportos szerződés ajánl. Az is meglehet, hogy túlóra pótdíjat is fizetnek.
3. A munkaszerződésben megtalálható szabályozások: A munkaszerződés tartalmaz-e valamit a túlórák díjazásáról? Ha fizetést ír elő, kérje ezt.
4. Átalánydíjas kompenzációs záradék a szerződésben: Létezik-e a szerződésben olyan záradék, amely szerint a túlórát átalányban kompenzálják a rögzített fizetéssel? Akkor a szabályozás valószínűleg nem hatékony. Következmény: Igényelhet olyan díjazást, amely az iparágban és a vállalatnál szokásos.
5. Nem létezik rendelkezés a munkaszerződésben: Ha a szerződésben nem található ilyen rendelkezés, akkor ebben az esetben igényelheti azt is, ami az iparágban és a vállalatnál szokásos. Ha az iparágban olyan csoportos szerződés létezik, amely nem érvényes az Ön munkaviszonyára, mert a munkaadóját nem érinti ez, akkor továbbra is igényelheti az ott meghatározott fizetést.
6. Bérének összege: Ha több a fizetése, mint a jövedelmi küszöb (78,00 euró nyugaton, 69,600 euró keleten 2018-ban), akkor a Szövetségi Munkaügyi Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint nem jogosult túlóra kifizetésére. Ha kevesebbet keres, akkor kérhet pénzt a túlórára.
7. Elévülési idő: Az összes túlóra legkésőbb három év elteltével lejár. A munkaszerződés tartalmaz olyan záradékot, amely szerint a kölcsönös keresetek nem követelhetők rövidebb idő elteltével?

 

Ha további kérdése van, Kevin Ressler biztosítási szakértő örömmel segít Önnek a témában. 

 
Elérhetőség:
Kevin Ressler, biztosítási szakértő
Germany, 85435 Erding, Otto-Hahn-Str. 21
Mobil: +4915122656507
Magyar Iroda: +3612361231
 
A cikk tartalmáért kizárólag a cikk szerzője felel.