Ugrás a tartalomra

Új Budapest-Köln járatot indít a Ryanair okt. 31.-től

Többek között Kölnbe is indítanak járatot


Október 31-én indulnak az új járatok

A Ryanair négy új Budapestről induló útvonalat jelentett be, a 2021-2022-es „Hungarian Winter” (Magyar Tél) csomag részeként. A teli menetrendbe beemelt új járatok tökéletes alkalmat nyújtanak azok számára, akik lemaradtak egy nyári kiruccanásról.
A Hungarian Winter 2021/2022 menetrendje jelenleg több mint 220 heti járatot tartalmaz Budapestről, mintegy 50 célállomás irányába. Ezek sorába csatlakozik be négy új fontos európai úticél. A kölni járat mellett (mely hetente hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap fog indulni), a másik három új célpont az angliai Bournemouth, a litvániai Kaunas és lengyelországi Krakkó. Ez utóbbiakat heti 2 és 4 közötti alkalommal indítják el.

Németországba kölni úticéllal bővül a kínálat

A magyar ügyfelek Köln irányába is "nulla" változtatási díj mellett foglalhatnak helyet. A járatok október 31-től fognak indulni, de már most is lehet foglalásokat tenni.

Jason McGuinness, a Ryanair kereskedelmi igazgatója így nyilatkozott: "Európa első számú légitársaságaként örömmel jelentünk be négy új téli útvonalat Budapestről azok számára, akik krakkói, kölni, kaunasi vagy bournemouthi látnivalókat szeretnének megtekinteni. A magyar családok most már abban a tudatban foglalhatnak egy jól megérdemelt téli kiruccanást, hogy ha a terveik megváltoznak, akkor 2021. december végéig nulla változtatási díj ellenében módosíthatják utazási időpontjukat.”

A Budapest Airport is fontosnak tartja a kapacitásbővülést

Bogáts Balázs, a Budapest Airport légitársaságfejlesztési vezetője hozzátette: "Rendkívül biztató látni, hogy a Ryanair továbbra is felismeri az új és Budapestről már eddig is kiszolgált piacokban rejlő lehetőségeket amit jól mutat, hogy most ezeket a további útvonalakat is hozzáadja kínálatához.”

Ennek a fejlesztésnek az eredménye azt jelenti, hogy szorosan együttműködő partnerünk ezen a télen további heti 2000 ülőhelyet kínál Budapestről induló járatain."

Németország Magyarország közti repülőjáratok

Minden német-magyar repjáratot és repüléssel kapcsolatos híreket ezen az oldalon találsz meg: Légi közlekedés, repjáratok Németország - Magyarország

Forrás: repjegy.hu, dailynewshungary.com