Kérj ajánaltot több biztosítótól egyszerre. Részletek:
open_in_new

Új törvény érvényes a drónokra Németországban


Mit ír elő az új német törvény a drónokra?

Németországban mintegy félmillió drón van. Eddig nem volt egyértelműen szabályozva hol és hogyan repülhetnek.

Most egy új törvény tisztázta a légtérre vonatkozó kérdéses helyzeteket.

A drónok nemcsak technikai játékszerek: segítik az ácsokat a tetőket ellenőrizni, a mezőgazdászokat a növények fejlődését követni, a biztosítókat a káreseteket felmérni vagy a fényképészeket és a filmeseket csodálatos felvételeket rögzíteni. Azonban gyakran látunk olyan felvételeket, amelyeken a drón lezuhan vagy éppen titkos felvételeket készít emberekről. 

A német Közlekedési Minisztérium a héten új rendeletet fogadott el a drónokat illetően. 
Az első fontos újdonság, hogy minden 250 grammnál nagyobb felszállási tömegű drónt – tehát szinte mindegyiket - egy látható, tartós és tűzálló táblával kell ellátni az azoníthatóság érdekében, amin szerepel a tulajdonos neve és címe. Egy egyszerű matrica nem elég, ajánlott egy gravírozott alumíniumtábla. A tábla megrendelése előtt azonban fontos ellenőrizni, hogy ez nem zavarja a szenzorokat. A dróntulajdonosoknak hat hónap áll a rendelkezésére a tábla felszerelésére. Aki októbertől jelzés nélküli drónt használ az szabálysértést követ el és pénzbírságot kell fizessen.

A második fontos új szabály az, hogy a két kilogrammnál nagyobb felszállási tömegű drón kezeléséhez drón vezetési engedély szükséges, ha a modellezési reptereken kívül használják. A repülési tanúsítványt sikeres vizsgához kötik, amelyet a német Légiközlekedési Hatóságnál vagy egy légi sport egyesületnél lehet letenni. Még nem dolgozták ki az egységes kritériumokat a vizsgára, 2017. októberig egy tesztelési szakaszban van ez a szabályzatrész.

A  harmadik fontos újítás, hogy a profi használatú öt kilogrammnál nagyobb felszállási tömegű drónra felszállási engedély szükséges, amelyet az illetékes helyi légitársaság állít ki. Az engedély lehetővé teszi, hogy a drón a kezelő látótávolságán kívül is repüljön. A legtöbb akár a kereskedelemben, akár magáncélra használt drónra azonban nem szükséges ez a jóváhagyás, mert kisebb a tömegük. Csak akkor szükséges külön engedély minden drónra, ha éjszaka szeretnénk kezelni őket.

És talán a legfontosabb, hogy az új törvény szabályozza, hol repülhetnek a drónok. A felszállási engedély nélküli drónok a modellezési repülőtereken kívül csak a látótávolságban, maximum 100 méter magasban repülhetnek. Látótávolságként a törvény szigorúan azt a területet határozza meg, amelyet szabad szemmel érzékelünk, nem érvényes a távcsövek, felszerelt kamerák vagy más hasonló segédeszközök használata.

Egyetlen kivétel van: a 250 gramm felszállási tömegnél kisebb drónok video szemüveggel a látótávolságon kívül is repülhetnek, de legfeljebb 30 méter magasságon.
A kis drónok az egyetlenek, amelyek engedély nélkül repülhetnek lakott területen, feltéve, hogy nem vesznek fel optikai vagy akusztikus rádiójeleket. A lakóterületekről készült videofelvételek törvényellenesek, kivéve, ha ezt engedélyezte az ingatlan tulajdonosa. Természetesen a saját házunk tetejét le lehet fényképezni.

Alapvetően tilos az embertömegek és a természetvédelmi területek fölötti repülés. Szintén törvénytelen a rendőrség és a mentőalakulatok, a fő közlekedési útvonalak és a repülőterek fel- és leszállási területeinek megfigyelése. Legalább 100 méter távolságot kell tartani ezektől a területektől. 

A törvény szintén megállapította, hogy a drónoknak el kell kerülniük a személyzettel ellátott légi járműveket. Nem újdonság, de az egyének jogát figyelembe kell tartani a fényképezésnél és a filmezésnél: a szomszédot lefényképezni napozás közben vagy egy idegent lefilmezni az utcán szigorúan tilos akár SLR fényképezőgéppel fotózóknak, akár drónpilótáknak. 

 

Legutóbbi cikkek
  • Hol a legmagasabbak a fizetések Németországban? 2023

    nov 26: Az alábbi ágazatokban keresik a legtöbbet a dolgozók> Update  2023. május 3.: Megjelentek a 2022-es évre vonatkozó fizetési adatok tartományi lebontásban. Részletek itt: Milyen német tartományokban a legmagasabbak a fizetések Update: Milyen cégek adnak akár a 3000 eurónál nagyobb bónuszt is a munkavállalóknak? Részletek ITT ​ A németországi statisztikai hivatal elemzése a legjobban kereső szakmákról A Német Statisztikai Hivatal kiadta a 2021-es évre vonatkozó adatait. Kelt 2022 augusztus 2. A destatis.de felmérése szerint egy teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló átlagban havi bruttó 4.100 eurót keresett Németországban 2021-ben. Ezen adatok nem számolnak a különböző prémiumokkal, bónuszokkal, egyéb juttatásokkal (pl.: nyaralási hozzájárulás vagy karácsonyi pénz). A fizetések mértéke függ a munkavállaló egyedi jellemzőitől  (végzettségi szint, tevékenység formája, korcsoport), a német statisztikusok iparágak szerint sorolják be a német átlagfizetéseket. 2021 legjövedelmezőbb ágazatai közé tartozik az energiaellátás, az informatika és kommunikáció, valamint a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások. A havi bruttó átlagbér ezen ágazatokban 5.207 és 5.693 euró közé tehető. A lista élére az olaj- és földgázipari terület került 6.617 eurós átlagbérrel, ezt követi a szén- és olajfeldolgozó ágazat 6.410 eurós bruttó átlaggal. Az adatok alapján a lista aljára a szállásadással, gasztronómiával/vendéglátással foglalkozók átlagkeresete (2.116, illetve 2.156 euró) került, ezen ágazatok előtt végzett a munkaerőközvetítés és -kölcsönzés 2.494 eurós havi bruttó átlaggal a 2021-es évre vonatkozólag. Ez is érdekelhet: - Minimálbérek Németországban - Átlagfizetések Németországban - Munkaügyek Németországban Lássuk mi volt pár évvel ezelőtt: 2016-os adatok: A németországi statisztikai hivatal adatai azt mutatják, hogy nagy különbségek vannak a fizetések között. A németországi statisztikai hivatal összesen 114 szakma fizetéseit elemezte.  Kelt 2017 május 17  A legnagyobb fizetést a pilóták és az orvosok kapják Németországban. A statisztikai hivatal adatai szerint az orvosok bruttó 41,21 eurót keresnek óránként, míg a pilóták akár bruttó 61,02 eurót is kaphatnak.  A legkevesebb fizetést a fodrászok, a kozmetikusok és a pincérek kapják. Ők a minimálbérhez közel álló összeget vihetnek haza. Az átlagkereset Németországban 2016-ban bruttó 17,44 euró volt óránként. Ez azt jelenti, hogy a teljes munkaidőben dolgozók átlagosan bruttó 3441 eurót kereshettek havonta. Azonban a háromból két munkavállaló ennél kevesebb fizetést kapott Németországban.  A statisztikai hivatal elemzése kevésbe meglepő trendeket is kimutatott: az idősebbek jobban keresnek a fiataloknál, a felsőoktatási képzéssel rendelkezőknek több fizetése van, mint a szakképzetleneknek, a férfiaknak nagyobb a havi bére a nőknél és a Nyugat-Németországban élő munkavállalók többet keresnek a Kelet-Németországban élő munkavállalóknál. Ennek következtében a legnagyobb fizetéseket Hamburg és Hessen tartományban adják, a legkisebb fizetések Türingiában és Mecklenburg-Vorpommern tartományban vannak. ​ Felmérés: Mikor éri meg szakmát váltani Németországban? Kelt: 2023. június 7. Általában rokon szakmákba érdemes váltani. ​ A munkahelyváltás különösen akkor fizetődik ki, ha az alkalmazottak az éppen gyakorolt szakmájukhoz kapcsolódó tevékenységekre vált. A fizetésemelés ilyenkor akár évi bruttó 3,500 euróval is magasabb lehet, mint ha nem kapcsolódó szakmára vált.
  • Magyar autópálya matricák

    nov 27: Jövő év márciusától kötelező minden uniós országban bevezetni az egynapos autópálya-matricát, így Magyarországon is –

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top