Ugrás a tartalomra

Több idős ember megfertőződött az első oltás után

A beoltandó idősek közül nem mindenki kaphatja meg a második dózist


Egy idősotthonban nem a kívánt hatást érte el az óvintézkedés.


Hagenben (Észak-Rajna-Vesztfália) január 12-éig összesen 1.936 embert oltottak be a koronavírus elleni vakcina első dózisával, ebből 1.037-en idősotthonban laknak. A helyi idősotthonok igen túlzsúfoltak, a település sajtóreferensének közlése szerint egyes lakók nem kaphatják meg az ismétlő oltást, mivel az első dózist követően megfertőződtek.

Clara Treude elmondta: ez úgy történhetett meg, hogy az első oltást követő 7-10 napban alakul ki egy legalább 50-80 %-os védettség a koronavírus-járvány ellen, a köztes időben sajnos nem zárható ki a vírus lehetősége. Az oltás hatásairól eddig kevés az információ, de orvosi szempontból semmiképp sem ajánlott a koronavírussal fertőzött betegek beoltása. Az egyelőre nem tisztázott, hogy gyógyulásukat követően a páciensek megkaphatják-e a majd második dózist? Treude azt is hangsúlyozta: azon idősek számára, akik az esetek hatására mégsem kérnék most az oltást, lehetőség van azt későbbi időpontra is tolni.

Az is kiderült: mintegy 20 olyan esetet dokumentáltak Hagenben, ahol páciensek újra megfertőződtek koronavírussal. Egyiküknél 8 héttel az első fertőzést követően mutatta ki a betegséget a teszt. A város vezetése egyelőre türelemre inti a szigorítások iránt érdeklődő lakosságot, hiszen a fertőzöttek incidencia-értéke január 13-án 161 volt, amely egyelőre nem indokolja a kijárási korlátozások (15 kilométeres szabály) elrendelését.

A sajtóreferens kiemelte: a 15 kilométeres korlátozással úgysem a kisváros lakóit ellenőriznék, hanem a városba látogatókat. Hagenben egyébként két vendéglátóhely a tilalom ellenére kinyitott a hétfői napon, ezért 5.000 eurós büntetésben részesültek az üzemeltetők, valamint két szakmáját gyakorló prostituáltat egyenként 1.000 euróra bírságoltak meg a hatóságok.

Forrás: wp.de