Ugrás a tartalomra

Tovább folytatódik a vizsgálat az intenzív ágyak körüli visszaélések lehetősége miatt

Sok-sok ágy csak a raktárban van és senki sem használta


Az OECD elemzése szerint a világon Németországban volt a legtöbb intenzív terápiás ágy, már a járvány előtt. A tizenkét legfejlettebb gazdaság átlaga 12 volt, míg Németországban tavaly márciusban 34 jutott 100 ezer lakosra. Az egészségügyi minisztérium ezt is kevésnek tartotta, így aztán jött a nagyvonalú állami támogatás a további bővítéshez – 50 ezer euró járt az újonnan kialakított ágyakért – ez csak tavaly 686 millióba került.

A számvevőszék júniusban bemutatott vizsgálatában (lásd lent) kifogásolta, hogy több támogatást adtak, mint ahány keletkezett és a minisztérium a mai napig nem tud pontos statisztikával szolgálni. Ezen most módosítottak, és kórházakra lebontva mutatják be a folyósított támogatások összegét.

Thomas Steffen szövetségi államtitkár írt a tartományoknak, és azt követelte, hogy július 15-i határidővel készítsenek részletes kimutatást arról, hogy milyen számlák alapján mennyit költöttek a kórházak az új ágyak beszerzésére.

Különösen a törvényes betegsegélyző pénztárak (GKV) panaszkodnak a kialakult helyzet miatt, hiszen a támogatások legnagyobb részét az ő költségvetésükből fizették ki.

Nagyok a tartományi és intézményi különbségek

A tartományi különbségek óriásiak – Bajorországban átlagosan csak 2 plusz ágyat hoztak létre, Saarlandban pedig ez 31 volt 100 ezer lakosonként. Az intézmények között a stuttgarti klinika áll az élen. A krízis előtt 90 ilyen ágyuk volt, tavaly év végén 115. Ezen kívül volt még 209 olyan ágy, ami a raktárban hevert és a támogatásból vették őket.

A problémák egy része könnyen megmagyarázható a hannoveri egészségügyi főiskola szerint: „Az mindenki előtt világos volt, hogy ezekhez az intenzív ágyakhoz nem lehet minden további nélkül személyzetet találni.” Ehhez, amennyiben tényleg drámai mértékeket öltött volna a járvány, olyan ápolókat és orvosokat kellett volna átképezni, akik most más osztályokon dolgoznak. Ennek ellenére jogos a számvevőszék érdeklődése, hogy nem-e kaptak olyanok is támogatást, akiknek az nem járt.

Forrás: sueddeutsche.de
 


A mai napig sem számították ki pontosan, hogy hány új intenzív terápiás ágyat hoztak létre és a gyógyszertáraknak nyújtott maszkonkénti 6 euró is túl sok volt.

Súlyos kritikát fogalmaz meg a Szövetségi Számvevőszék az Egészségügyi Minisztérium kiadásaival szemben.

Drágán add a maszkodat, avagy túlkompenzáció történt

A védőmaszkok árának 6 eurós kompenzálás túlzott összegeket juttatott a gyógyszertáraknak a számvevőszék szerint. Ugyanez igaz a februártól érvényes 3,90 eurós összegre is.

Túl sok jövedelemkiegészítést kaptak a kórházak

Másrészt a kórházaknak adott, bevételkiesést kompenzáló támogatások is nemkívánatos mellékhatásokkal jártak. A vizsgálati dokumentumban, amit a Bundestag költségvetési bizottságának tagjai kaptak meg, 10,2 milliárd euróról írnak. A 42 oldalas dokumentum egyébként bár nem nyilvános, számos sajtótermék bőségesen idéz belőle.

Valószínűleg meghamisították egyes kórházak az intenzív terápiás ágyak számát

A számvevők idéznek jelentésükben egy mindezidáig ismeretlen írásból, amit az RKI küldött január 11-én az egészségügyi minisztériumnak. Ebben az RKI kifejti: “vélelmezhető, hogy a kórházak részben kevesebb intenzívterápiás helyet jelentettek, mint amennyijük valójában volt.” Vagyis több ágy volt szabadon, mint amennyi tényleg volt. Ez a pont a pénzügyi szemponton túl politikailag is problematikus, mivel az intenzív ágyak központi nyilvántartásának (DIVI) a számai fontos alapját képezték a szövetségi és tartományi szintű járványellenes jogszabályoknak.

Részben csak átalakították, de újnak jelentették a plusz ágyakat?

2020 márciusa és szeptembere között minden új intenzív terápiás ágyat 50000 euróval támogatott a szövetségi állam. A kórházak összesen valamivel kevesebb mint 700 millió eurót hívtak le.

Ebből elvileg az következne, hogy 13722 új intenzív terápiás ágy került a rendszerbe. A számvevők jelentésében az ARD szerint viszont ez áll: “Egy ilyen mértékű kapacitásnövekedést nem lehet kiolvasni a rendelkezésre álló statisztikákból.

Hogy pontosan mi történhetett az ágyakkal? Miért nincs a kiosztott számú új intenzív terápiás ágy a rendszerben? Erre egy érdekes és logikusan hangzó magyarázattal szolgál Twitter-üzenetében Markus Grill, az WDR egyik, a témával foglalkozó újságírója: “50000 euróért részben csak annyit csináltak [egyes intézmények], hogy alacsonyabb felszereltségű intenzív terápiás ágyakat alakítottak át magasabb felszereltségűvé”. Ez pedig nyilván olcsóbb, mint új kezelési kapacitás létrehozni.

Források: n-tv.de, twitter.com