Ugrás a tartalomra

Egy 14 éves kislányt tanóra közben vittek el majd kitoloncolták az országból

Egy 14 éves kislányt tanóra közben vittek el majd kitoloncolták az országból


Egy 14 éves nepáli kislányt a tanítási óra ideje alatt vettek őrizetbe Duisburgban, később a családjával, akik egyébként már 19 éve Németországban élnek, azonnal a reptérre szállították és kitoloncolták az országból. A családnak 2013-ban járt le a tartózkodási engedélye.

Bivsi Rana, aki az őt fenyegető kitoloncolásról nyilvánvalóan semmit nem tudott, gyanútlanul ült az iskolapadban, mikor az egyik tanár érte ment és a tanáriba vitte, ahol szembesült a helyzettel. Ezután lehetőséget kapott arra, hogy elbúcsúzzon a barátaitól, mielőtt a bevándorlási hivatal két munkatársa elvitte.

A lány és osztálytársai is teljesen összetörtek. A kislány osztálytársait ez az élmény annyira megrendítette, hogy pszichológiai segítséget kellett kérni számukra a látottak feldolgozásához. Az iskola vezetése és tanárai dühösek az eljárás miatt. Szerintük az iskolának védelmezni kell a gyerekeket, nem lenne szabad ilyen emocionális megpróbáltatásnak kitenni őket ezen a helyen.

1998 óta élnek a szülők Németországban, és már a gyerekek is itt születtek. Bivsi teljes mértékben integrálva van, tökéletesen beszél németül. Az édesapa Düsseldorfban egy Sushi éttermet üzemeltet. Egyedül Bivsi 18 éves bátyja maradhatott ki a deportálásból, ő már nagykorú és Osnabrückben tanul.

Közben a “Rheinischen Post” megtudta, hogy Németországban a kitoloncolásokat minden esetben bejelentés nélkül hajtják végre, kivétel nélkül. Bivsi jelenleg Kathmanduban van, és SMS-ben tartja a kapcsolatot barátaival, akiknek azt írta, minden rendben van vele. Bivsi osztálytársai és szülei mozgalmat alapítottak, melynek célja, hogy a kislány újra Németországban élhessen.


Forrás: huffpost.com