Kérj ajánaltot több biztosítótól egyszerre. Részletek:
open_in_new

Német tehermentesítő csomag: több maradhat a zsebben


Ezekről a gazdasági enyhítésekről döntött a szövetségi kormány

A fogyasztók terheinek csökkentését tartják fontosnak a magas energiaárak miatt.


A szövetségi kormány vezetői egy tízlépéses tehermentesítő csomagról döntöttek, melynek célcsoportjai az alacsony és közepes jövedelmű emberek Németországban. Megegyeztek az EEG-illeték (Erneuerbare-Energien-Gesetz/megújuló energiákra vonatkozó szövetségi törvény) eltörléséről, 2022. július 1-jei hatállyal. Ezt így korábbra tették, eredetileg ennek eltörlését 2023-tól tervezték Németországban.

Kedvező hír továbbá a 2-es munkanélküli segélyben (Arbeitslosengeld II), szociális segélyben, illetve alapbiztosításban (Grundsicherung) részesülőknek, hogy a koalíció számukra egyszeri, 100 euró összegű támogatást is megszavazott. Július 1-től pedig a szegény gyermekeket kívánják egy azonnali, 20 eurós pótlékkal segíteni terveik szerint. A Pendlerpauschale, vagyis a munkába ingázók átalánytérítése is növekedni fog: a 21. kilométertől kezdve három centtel, az eddigi 35 helyett 38 cent térítés jár majd (vélhetően 2024-től) az adózáskor. A jövedelemadó során leírható átalányösszeget (Arbeitnehmerpauschbetrag) 200 euróval, az eddigi 1.000-ről 1.200-ra emelik. Ezen emelés már visszamenőleg, 2022 januárjától érvényes és igénybe vehető lesz a 2022-es adóévre vonatkozóan.

Christian Lindner szövetségi pénzügyminiszter azt is bejelentette, hogy a jövedelem adómentes része (Grundfreibetrag) is nőni fog, méghozzá 363 euróval évente. Ez az átalányhoz hasonlóan, visszamenőleg fog hatályba lépni, eredetileg 2022-ben ennek mértéke 9.984€ /év/személy, a koalíció döntése nyomán így évi 10.347€-ra emelkedik személyenként. Ezen lépést a miniszter a szövetségi adórendszer szükséges átdolgozásával indokolta, illetve azt is hozzátette: a tehermentesítő csomag nagyjából 13 milliárd eurót tesz ki. Ebből az adókedvezmények 7, míg az EEG-illeték eltörlése 6,6 milliárd eurót tesznek.

A kabinet az enyhítő csomag részének tekinti a minimálbér 12 euróra való emelését, illetve a minijob felső határának 70 euróval való megemelését (450-ről 520 euróra, ezt még az előző kormány kezdeményezte). A koalíciós csúcson hozott döntésekre természetesen a Bundestagnak és a Bundesratnak is rá kell bólintania.

Forrás: n-tv.de

Legutóbbi cikkek
  • Hol a legmagasabbak a fizetések Németországban? 2023

    nov 26: Az alábbi ágazatokban keresik a legtöbbet a dolgozók> Update  2023. május 3.: Megjelentek a 2022-es évre vonatkozó fizetési adatok tartományi lebontásban. Részletek itt: Milyen német tartományokban a legmagasabbak a fizetések Update: Milyen cégek adnak akár a 3000 eurónál nagyobb bónuszt is a munkavállalóknak? Részletek ITT ​ A németországi statisztikai hivatal elemzése a legjobban kereső szakmákról A Német Statisztikai Hivatal kiadta a 2021-es évre vonatkozó adatait. Kelt 2022 augusztus 2. A destatis.de felmérése szerint egy teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló átlagban havi bruttó 4.100 eurót keresett Németországban 2021-ben. Ezen adatok nem számolnak a különböző prémiumokkal, bónuszokkal, egyéb juttatásokkal (pl.: nyaralási hozzájárulás vagy karácsonyi pénz). A fizetések mértéke függ a munkavállaló egyedi jellemzőitől  (végzettségi szint, tevékenység formája, korcsoport), a német statisztikusok iparágak szerint sorolják be a német átlagfizetéseket. 2021 legjövedelmezőbb ágazatai közé tartozik az energiaellátás, az informatika és kommunikáció, valamint a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások. A havi bruttó átlagbér ezen ágazatokban 5.207 és 5.693 euró közé tehető. A lista élére az olaj- és földgázipari terület került 6.617 eurós átlagbérrel, ezt követi a szén- és olajfeldolgozó ágazat 6.410 eurós bruttó átlaggal. Az adatok alapján a lista aljára a szállásadással, gasztronómiával/vendéglátással foglalkozók átlagkeresete (2.116, illetve 2.156 euró) került, ezen ágazatok előtt végzett a munkaerőközvetítés és -kölcsönzés 2.494 eurós havi bruttó átlaggal a 2021-es évre vonatkozólag. Ez is érdekelhet: - Minimálbérek Németországban - Átlagfizetések Németországban - Munkaügyek Németországban Lássuk mi volt pár évvel ezelőtt: 2016-os adatok: A németországi statisztikai hivatal adatai azt mutatják, hogy nagy különbségek vannak a fizetések között. A németországi statisztikai hivatal összesen 114 szakma fizetéseit elemezte.  Kelt 2017 május 17  A legnagyobb fizetést a pilóták és az orvosok kapják Németországban. A statisztikai hivatal adatai szerint az orvosok bruttó 41,21 eurót keresnek óránként, míg a pilóták akár bruttó 61,02 eurót is kaphatnak.  A legkevesebb fizetést a fodrászok, a kozmetikusok és a pincérek kapják. Ők a minimálbérhez közel álló összeget vihetnek haza. Az átlagkereset Németországban 2016-ban bruttó 17,44 euró volt óránként. Ez azt jelenti, hogy a teljes munkaidőben dolgozók átlagosan bruttó 3441 eurót kereshettek havonta. Azonban a háromból két munkavállaló ennél kevesebb fizetést kapott Németországban.  A statisztikai hivatal elemzése kevésbe meglepő trendeket is kimutatott: az idősebbek jobban keresnek a fiataloknál, a felsőoktatási képzéssel rendelkezőknek több fizetése van, mint a szakképzetleneknek, a férfiaknak nagyobb a havi bére a nőknél és a Nyugat-Németországban élő munkavállalók többet keresnek a Kelet-Németországban élő munkavállalóknál. Ennek következtében a legnagyobb fizetéseket Hamburg és Hessen tartományban adják, a legkisebb fizetések Türingiában és Mecklenburg-Vorpommern tartományban vannak. ​ Felmérés: Mikor éri meg szakmát váltani Németországban? Kelt: 2023. június 7. Általában rokon szakmákba érdemes váltani. ​ A munkahelyváltás különösen akkor fizetődik ki, ha az alkalmazottak az éppen gyakorolt szakmájukhoz kapcsolódó tevékenységekre vált. A fizetésemelés ilyenkor akár évi bruttó 3,500 euróval is magasabb lehet, mint ha nem kapcsolódó szakmára vált.
  • Magyar autópálya matricák

    nov 27: Jövő év márciusától kötelező minden uniós országban bevezetni az egynapos autópálya-matricát, így Magyarországon is –

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top