Ugrás a tartalomra

Mi változott a héten Németországban?

Fontos és érdekes hírek a német sajtóból (január 1-9, 1. hét)


Alábbiakban olyan jelentős hírekre hívjuk fel figyelmeteket, amik fontos gazdasági vagy társadalmi kérdéseket érintenek mindennapi életetekben.

Lesz oltási kötelezettség Németországban. De milyen?

A kormány megalakulásakor egy meglehetősen bonyolult formulát választottak. A pártok ugyan bejelentették, hogy szeretnék kötelezővé tenni az oltást, de fel akarják oldani a kötelező frakciófegyelmet. Vagyis, előfordulhatna elvileg, hogy a beterjesztett kormányjavaslatot kevesebb képviselő szavazná meg a hatályba lépéshez szükséges minimumnál. Maga a kormányfő is arról beszél, hogy várhatóan nem lehetséges az életbe lépés február-márciusban. A helyzetet megragadva, az ellenzéki CDU is beterjeszti saját javaslatát, amely részben egybecseng a kormánypárti FDP álláspontjával. Vajon mi lesz ebből? Részletek ITT…

Állatjóléti járulékot vethetnek ki az állati eredetű élelmiszerekre

Még tavaly, Julia Klöckner szövetségi mezőgazdasági miniszter alatt felmerült, hogy az állatok életminőségének javítása céljából a többletköltségeket az állati eredetű élelmiszerek vásárlóival (például hús, tej, tojás) kellene megfizettetni. A javaslatnak egyelőre még számos akadályt kellene vennie, mielőtt megvalósíthatnák: ezek egy része uniós jogi szempontból is kifogásolható. Részletek ITT…

Enyhén romlott a német útlevél népszerűsége

A tavalyi „Global Passport Power Rank” még Németországot hozta ki győztesnek a világ útleveleinek erősorrendjében. Ez azt jelentette, hogy 189 országba lehetett vele belépni. Idén már „csak” a harmadik helyet szerezte meg a német úti okmány – az Egyesült Arab Emirátusokon kívül Svédország, Finnország és Olaszország is megelőzte. A lista alapvetően azt méri, hogy hány országba lehet az adott útlevéllel vízum nélkül, vagy érkezéskor váltható vízummal belépni. Részletek ITT…

Legalizálhatják a kannabiszt Németországban

Az új kormány koalíciós szerződésében szerepel, hogy engedélyköteles szaküzletekben élvezeti célra is vásárolhatnak majd felnőtt korú vásárlók ebből a szerből. Egyelőre még csak tervezési fázisban van a jogszabály – ezt már november óta tudhatjuk. Ennek kapcsán érdekes számítással állt elő Justus Haucap professzor: Kiszámította, hogy mekkora gazdasági hatása lenne ennek, például, hogy hány munkahely jöhetne létre. Részletek ITT…

Sok dolog változik a pénzügyek területén idén januártól

Kötelező lesz a munkáltatói hozzájárulás a vállalati nyugdíjhoz. Csökken az életbiztosítások garantált kamata. Az eladósodottak több pénzt tarthatnak meg, amihez nem férhetnek hozzá a hitelezők magáncsőd esetén. Változnak a keresőképtelenségi és ápolási biztosítás járulékai és a kifizetett juttatások, de más dolgok is módosulnak az egészségbiztosítás területén. Részletek ITT…

Fogyasztói jogi és szerződési előírások módosulnak

A lényeg: sokkal több védelmet kapnak a fogyasztók. Több információt kell megosztaniuk az eladóknak a vásárlókkal és nehezebb lesz hosszú távra magukhoz láncolniuk őket a szolgáltatóknak. Abszolút újdonságnak számít az, hogy végre a nem kézzelfogható termékek (digitális letöltések, számítástechnikai készülékek) is szabályozásra kerülnek, sőt még arra is kötelezik a gyártókat, hogy meghatározott ideig szoftverfrissítéseket is készítsenek annak érdekében, hogy a vásárolt termékek biztonságosak és üzemképesek maradjanak. Részletek ITT…

Érdemes mindig megnézni, hogy van-e olcsóbb gázszolgáltató

A gázpiac liberalizálva van Németországban. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztók nagyon sok szolgáltató közül választhatnak, amikor el akarják dönteni, hogy vajon kitől vásároljanak. A különbségek hatalmasak is lehetnek, több száz eurót is meg lehet spórolni, ha helyesen döntesz. Részletek ITT…