Ugrás a tartalomra

A németek a téli fűtésproblémákra készülnek

Tömegszállásokat készítenek Németországban a téli hidegre készülve


Forrásunk cikkének élén egy nagy csarnok, a ludwigshafeni Friedrich-Ebert-Halle látható, 2020. májusában. Abban az időben a város felkészült arra, hogy itt gondozza a koronavírusos betegeket. Most az épületet nagy melegedő céljára kell előkészíteni.

A következő tél gondolatára Németország polgármestereit már a nyár közepén is kirázza a hideg. Ennek oka az, hogy ha az orosz elnök, Vlagyimir Putyin tényleg beváltja fenyegetését, és leállítja a gázszállításokat, akkor nemcsak az energiaköltségek emelkednek tovább – hanem az ellátás is veszélybe kerül!

Ludwigshafenben nagy csarnokokat készítenek elő a fázók elszállásolására

Emiatt jelenleg egyre több város alakít válságcsapatokat és dolgoz ki vészhelyzeti terveket. Ludwigshafen (Rheinland-Pfalz) még olyan termek létrehozását is tervezi, amelyekben olyanok húzhatnák meg magukat, akik a fűtést már nem engedhetik meg maguknak. "Jelenleg minden vészhelyzeti forgatókönyvre készülünk az őszre és a télre tekintettel" - mondta Jutta Steinruck polgármester. A cikk elején említett Friedrich-Ebert-Halle lesz a központi melegedő.

A többcélú csarnokot, amely korábban sporteseményeknek, kiállításoknak és koncerteknek adott otthont, már a koronavírus-járvány idején is oltóközpontként használták. Az oltás helyett a jövőben szabad hő lesz ott.

Ludwigshafen mellett más városok is készülnek

  • Neustadt, Frankenthal és Landau úgynevezett melegedő-szigeteket is tervez. Egyéb energiamegtakarítási tervek is vannak: A középületek vagy a közlekedési lámpák világítását kikapcsolnák – legalábbis éjszaka.
  • Düsseldorf: Annak érdekében, hogy "rövid távon energiát takarítsanak meg, és reagáljanak a gázhiányra", a düsseldorfi gazdasági és klímavédelmi minisztérium például ősszel és télen kevesebbet akar melegíteni. A légkondicionáló rendszereknek nyáron nem a megszokott mértékben hűteniük, csökkenteni kell a "konyhai és egészségügyi létesítményekben” a forró víz rendelkezésre állását a szóvivő szerint.
  • Rendsburg az energiatakarékosság érdekében lemondta az idei karácsonyi vásárra tervezett korocsályázásra használt műjégpályát. A hűtőegységek sok áramot fogyasztanak, ami aztán valószínűleg máshol hiányozna - közölte pénteken egy szóvivő. Tekintettel a prognosztizált gázhiányra, ez nem lenne felelős döntésnek tekinthető.
Kelt 2022 július 13

Forrás: bild.de

 

Mi volt egy évvel ezelőtt:


Mi változott a héten Németországban, 24. hét

Tömeges spontán bulik a bajor utcákon (is)

Óriási tömegek jelentek meg az utcákon és ünnepelték június 16-án éjszaka a koronavírus miatti szigorítások jelentős mértékű lazításait. Bambergben és Würzburgban például a Majna hídjainak környékén gyűlt össze sok ezer fős tömeg. Részletek képes beszámolóval ITT…

Ingatlankezelői szakvizsga: Jövő decembertől minősített szakemberre van joguk a tulajdonosoknak

A lakástulajdonosok 2022 decembertől lesznek jogosultak arra, hogy “minősített ingatlankezelő” foglalkozzon tulajdonukkal. A minősítő vizsga tartalmát és részleteit egy rendelet szabályozza majd. A vizsga költségei előre láthatóan 400 euró körüli összeg lesz és az Ipari és Kereskedelmi Kamaráknál (Industrie- und Handelskammer – IHK) lehet letenni. Végzett jogászoknak és képesített ingatlankereskedőknek mentesülnek a vizsga alól. Részletek ITT…

Senki sem tudja, a gyerekek egyes korosztályaiból hányan vannak beoltva

Már a június 7-i héttől engedélyezett a 12 és 15 év közöttiek beoltása. Forrásunk információkérések azt mutatja, hogy sem az orvosoknak, sem a politikai döntéshozóknak nincs rálátásuk arra, hogy közülünk hányan kaptak oltást. Ez igencsak bosszantja a tanárokat. A minisztérium azt közölte, hogy csak a “18 év alattiak” kategóriáját tartják nyilván, az egyes évjáratokat nem. Részletek ITT…

Használhatod-e vállalkozásod címeként bérlakásodat?

Bizonyos esetekben köteles vagy vállalkozásod címét nyilvánosságra hozni. Például, amikor van egy weboldalad, amin bemutatod tevékenységedet. De mi van, ha nem béreltél külön üzlethelyiséget? Jogosult vagy akkor is megadni ezt a címet az interneten vagy a postaládán? Megtagadhatja bérbeadód ezt tőled? Erről döntött nemrég a kölni Amtsgericht. Részletek ITT…

Lakásbérlet: A jövedelem hány százalékát viszi el?

A lakáspiac elsősorban a nagyvárosokban eléggé feszült. Hiányoznak a kicsi, megfizethető lakások, ahol a szegényebb háztartások lakhatnak és ez nagy pénzügyi nehézséget okoz. A német nagyvárosok 8,4 millió háztartásából csaknem minden második nettó jövedelmének több mint 30 százalékát fordítja lakbérre. Ebből szűk 12 százalék még jövedelme felénél is többet költ a lakbérre. De vajon melyik városban kell arányaiban a jövedelem legnagyobb részét lakásra kiadni? Részletek ITT…

Az RKI oltási bizottsága (STIKO) már a 16-17 évesek oltását sem javasolja

Már hetek óta hallható volt a felháborodás. A politikusok, újságírók és a gyermekeik, netán saját egészségük miatt aggódó polgárok szerint az Állandó Oltási Bizottság már megint a saját levesét kevergeti. Mindez annak ellenére, hogy a koronavírus elleni oltás már a 12-15 évesek számára is jóvá lett hagyva. Június 12-i szakvéleményükben egyértelműen fogalmaznak és nem tágítanak tőle: A 16-17 éveseknek is csak akkor javasolják az oltást, ha már van korábbi krónikus betegségük vagy magas kockázatnak kitett személlyel egy háztartásban élnek. Szerintük nem szabad az iskolák nyitását a gyerekek beoltásához kötni. Ti mit gondoltok? Részletek ITT…