Ugrás a tartalomra

Mi változott a héten Németországban, 2021 15. hét

Mi változott a héten Németországban.


Update 2022 május: Mi változik 2022 júniusban Németországban. Részletek ITT



Nem elég két oltás? Kell még egy harmadik is?

Szinte hihetetlen, de ezt nyilatkozta Albert Bourla a Pfizer igazgatóságának elnöke az amerikai CNBC csatornának már most is erről beszél. Azt mondják, a második után 6-tól 12 hónappal később egy harmadik, majd azt követően évenkénti ismétlő oltás lesz szükséges valószínűleg. De miért is? Részletek ITT…

Belgiumba akár turisztikai céllal is mehetsz?

Április 14-től Belgium nagyon sok tekintetben lazított az utazási szabályokon. Mind a ki- mind pedig a beutazás engedélyezett tekintet nélkül az utazás céljára. Erről ITT olvashattok. Bár a helyzet azért még feszült az helyi intenzív osztályokon, a belga hatóságok 48 óra alatti tartózkodás esetén mind a teszt-, mind a regisztrációs nyomtatvány kitöltése, mind pedig a karantén alól mentesítenek. Visszatéréskor persze érvényesek a német szabályok. Részletek ITT.

Mit tegyen, akinek az első oltása AstraZeneca volt?

Korábban arról szóltak a nyilatkozatok, hogy nincs rendesen leteszteltve, hogy lehet-e két különböző oltást kombinálva teljes védettséget elérni. Mindenesetre egyrészt a ritka, de súlyos trombózisos esetek miatt 60 év felettiekre korlátozták ezt az oltóanyagot, másrészt pedig a brit-svéd gyártó által szállított vakcina mennyiségével továbbra is gondok vannak. Úgyhogy ripsz-ropsz, az RKI állandó oltási bizottsága elhatározta, hogy az első adag után 12 héttel az is jó lesz, ha Modernát vagy BioNTech-et kapnak az emberek. Részletek ITT és ITT…

Hol marad a német Sputnik?

A cég neve R-Pharm Germany GmbH és Illertissenben van a székhelyük. Ők orosz licensz alapján szeretnék mihamarabb elkezdeni az orosz vakcina gyártását, de arról panaszkodnak, hogy a német hatósági bürokrácia komolyan akadályozza őket. Nem csak az EU-s engedélyt nehéz megszerezni, de a gyártási helyszín illetve technológia biztonsági engedélyeztetése is nehézkes volt. Mindezen részletek kulisszái mögé enged betekintést EZ a cikk.

Adóztatni fogják az online szerencsejátékot is?

Korábban tiltott volt az online szerencsejátékban való részvétel. Ezen változtatott az idén módosított Glückspielstaatsvertrag. Viszont a nem engedélyezett tevékenységre nyilván az adószabályok sem voltak megalkotva. Ha a Bundesrat törvényjavaslatát a Bundestag is elfogadja, 20 százalékos adó mellett már lehet online pókerezni és virtuális automatát pörgetni. Részletek ITT…

Alkotmányellenesnek bizonyult a berlini lakbérstopp. Hányan kerültek emiatt bajba?

Németországban általában, de Berlinben különösen nekilódultak a bérleti díjak. A főváros szenátusa úgy gondolta, hogy árszabályozás útján maximalizálja, sőt mérsékli a lakbéreket egy 2020 eleji tartományi törvényben. Viszont erre az alkotmánybíróság szerint csak szövetségi jogalkotónak lett volna jogosultsága és visszamenőleges hatállyal érvénytelenítette a jogszabályt. Úgyhogy most sok tízezer polgár került abba a helyzetbe, hogy hirtelen több ezer eurós elmaradt lakbért követelhetnek rajtuk a bérbeadók. Sokan az utcákra vonultak (részletek ITT), mások fokozódó erővel küzdenek azért, hogy a város sajátítsa ki a nagy lakáskezelő magáncégeket egy népszavazás által. A városi jogalkotó is késznek mutatkozik a keletkezett szükséghelyzet kompenzálására. Részletek ITT…

Hat hónapra zárták ki a maszkmegtagadókat a vasúti közlekedésből

Sőt, még az állomás területére sem léphetnek be ezen idő alatt. Ugyan nehéz ellenőrizni a kitiltást, de akit mégis elkapnak, azt büntetőjogilag vonják felelősségre az StGB 123. paragrafusa alapján illetéktelen behatolás miatt és akár egy éves szabadságvesztést is kaphat. Részletek ITT…

Jövő évtől már a szupermarketben is leadhatod az elektronikai hulladékot

A cél az újrahasznosított termékhányad növelése. Az új szabály azokat a boltokat érinti, melyek alapterülete legalább 800 m2 és maguk is évente többször értékesítenek elektronikai termékeket. De a szabályok ennél még messzebbre mennek. Részletek ITT...