Ugrás a tartalomra

Mennyi az egy főre eső GDP Németországban. És Magyarországon?

Német és magyar GDP összehasonlítása


Hogy áll a német és magyar GDP?

Utolsó frissítés: 2023. március 2.

Felzárkózunk vagy lemaradunk a németektől?

A számok eléggé makacs dolgok. Bár nyilván a GDP-t mint mérőszámot lehet vitatni. Egy viszonylag semleges definíció szerint: A GDP az egy területen, adott idő alatt előállított végső felhasználásra szánt javak (termékek és szolgáltatások) összességének értéke.

Miért hasonlítjuk össze a két ország gazdaságát (GDP-jét)? Sokak talán azt mondanák, hogy nem fair a két országot összehasonlítani, hiszen két teljesen különböző méretű (területben és lakosságban is) országról van szó. A  világgazdaságban és világpolitikában betöltött szerepük is lényegesen különbözik. Ez mind igaz, viszont itt nem az az érdekünk, hogy ráutassunk milyen jól vagy rosszul teljesít egyik ország a másikhoz képest, hanem, mivel ez egy németországi magyar oldal, érdekesség képpen azért fontosnak tartjuk a két ország GDP adatait egymás mellé tenni.

Az alábbi táblázatban 2000 óta néhány kulcsdátumot kiválasztva és hozzáadva a legutolsó évek Világbank által mért adatait, a következő számokhoz jutunk. Az adatok USD-ben vannak emgadva és az egy főre eső GDP-t jelképezik.

Bár a számok magukért beszélnek, azért pár dolgot leszögezhetünk:
- 2000 környékén a német GDP kb. 5-szöröse a magyarnak. Ez 2021-re arányaiban lecsökkent mintegy felére, vagyis 2,73-szeresre.
- A magyar GDP növekedése 2000 és 2004 között volt a leglátványosabb (4 év alatt csaknem 2,5-szeresére nőtt). Ugyanezen időszak alatt a német gazdaság is jelentősen bővült, de "csupán" másfélszeresére. Az okokról lehetnek hosszasan írni, viszont véleményünk szerint a Magyarországra áramló eruópai pénzek ehhez lényegesen hozzájárulhattak.
- a 2010 és 2021 közé eső fél év alatt a magyar gazdaság nem volt képes hasonló gyorsulást produkálni a németkhez képest. Vagyis 1,38-szoros növekedés áll szemben 1,24-szeressel, ami szinte elhanyagolható.

És hogy mi várható a jövőben? Érdemes majd ezt a cikket jövőre is megnézni, hogy meglássuk, mi történt időközben. Elég jelentős politikai és gazdasági változások vannak éppen folyamatban világszinten (ukrán-orosz háború, energiakrízis, infláció stb.)

Források: wikipedia.org, worldbank.org