Ugrás a tartalomra

Menekültek száma Németországban 2018-ban

Több vagy kevesebb bevándorló jött Németországba 2018-ban?


Talán sokunkat nem ér váratlanul az a hír, mely szerint csökkent a menekült státuszt kérelmezők száma Németországban, hiszen régóta táplált reményünk vált ezzel valóra. Ennek okát és további alakulását nem boncolgatjuk, következzen csupán néhány statisztikai adat a korábbi évekből napjainkig.

A bevándorlás Németországba 2014-ben föllendülésnek indult összesen 202.834 bevándorlóval. 2015-ben ez a szám megduplázódott (476.649), 2016-ban pedig elérte a csúcspontját összesen 745.545 menekült státuszi kérelemmel. 2017-ben fordult a kocka, csökkent a menekültek száma 222.683-ra. 2018-ban a legkevesebb összesen 185.853 bevándorló érkezett az országba. 

2018 tehát felüdülés volt az előző évekhez képest, és az év végére még jobban lecsökkent a migránsok száma. A szövetségi hivatal 161.931 első menekültstátuszi kérelmet regisztrált, ez az előző évhez képest 18,3 százalékos visszaesést jelent. Decemberben összesen 10.561-en vándoroltak be, ebből 8.900 első kérelem volt. 

Valószínűleg senki számára nem meglepő, hogy a szíriaiak képviseltették a legnagyobb számban magukat 2018-ban, összesen 44.167-en, az irakiak 16.333-an voltak, Iránból pedig 10.857 személy kért menedékjogot. 

Forrás: www.bamf.de