Ugrás a tartalomra

2G vagy 3G: Járványügyi szabályok áttekintése tartományi szinten

Sok helyen dönthetnek úgy az intézmények, hogy nem engednek be csak oltással vagy ha felgyógyultál


Egyre több szövetségi állam szigorítja a koronavírus-szabályokat a tél beállta előtt. Sok tartományban előtérbe kerül az úgynevezett 2G modell, amely több jogot biztosít az oltottaknak és a gyógyultaknak és a negatív teszteket mint belépési lehetőséget sok esetben kizárja. Mint oly sok tekintetben, itt is a szabályozások sokszínűsége uralkodik. Erről adunk itt egy áttekintést a szeptember 21-i állapot szerint, különös figyelemmel azokra a tartományokra, ahol sok magyar él.

Baden-Württemberg

Baden-Würrtembergben többszintű készültségi szint van. Erről már korábban írtunk EBBEN a cikkben. Eddig még csak alapkészültség van életben, vagyis az oltatlanok is bárhová bejuthatnak, akár gyorsteszttel is. A második szinten már csak PCR-tesztet fognak elfogadni, a harmadik szinten pedig kizárólag a beoltottak és gyógyultak mehetnek majd moziba, étterembe, galériákba, múzeumokba, vásárokba, nagy ünnepségekre. A sport tekintetében sem kül-, sem beltéri versenyeken nem vehetnek részt. A gyerekekre nem érvényesek a 2G-szabályok.

Bajorország

Bajorországban is a kórházi ágyak telítettsége az új mérőszám. A szeptember 2-án életbe léptetett új rendelkezések szerint alapszintű készültség esetén – jelenleg ez van érvényben – az FFP2-es maszkokra nincs szükség, elég az orvosi maszk. A létszámkorlátozásokat megszüntették magánrendezvényeken. Nyilvános rendezvények esetében is akár 5000, állóhelyes rendezvényeken 1000 résztvevő is engedélyezett, sport- és kulturális rendezvényeken pedig akár 25 ezren is részt vehetnek, anélkül, hogy a szervezőnek külön biztonsági koncepciót kellene készítenie. Legtöbb helyen elég a gyorsteszt, nem kell PCR.

Itt a 2G "elméletileg lehetséges és nem tiltott, de az állam javasolja" – mondta Markus Söder miniszterelnök (CSU).

Berlin

Berlinben a szolgáltatók választhatnak bizonyos üzletágakban beltér esetén, hogy akarják-e a 2G-t vagy nem: vendéglátás, sport és kulturális rendezvények, turisztikai események, fodrásszalonok. 12 év alatt ez nem érvényes. Beltéren 2G esetén a teljes kapacitás használható, de maximum 25 ezer fő.
Kizárólag 2G-vel lehet résztvenni: prostitúciós szolgáltatások, szaunák és gőzfürdők.

Brandenburg

Brandenburgban választhatják a 2G modellt a szolgáltatók: vendéglátóhelyek, szálláshelyek és rendezvények. A befogadottaknak nem kell sem távolságtartás, sem maszk. A 2G nem vonatkozik a 12 év alattiakra.

Bréma

A forrásként használt cikk megírásakor még nem született döntés, hogy a különböző készültségi fokozatokhoz milyen esetekben tartozhat 2G bevezetése.

Hamburg

Hamburgban szeptember 25-től 2G esetén teljesen meg lehet tölteni a stadionokat. Klubokban, szintén 2G esetén megint lehet maszk és távolságtartás nélkül táncolni. Szintén megszűnik a maszk- és távolságtartás 2G esetén a következő helyeken: vendéglátóhelyek, kulturális intézmények, állatkertek. Ezeken a helyeken a teljes kapacitást lehet használni 2G esetén. A 12-17 év közöttieknek nem kell teljesíteni a 2G követelményeit. Augusztus végén egyébként Hamburg volt az első szövetségi állam, amely bevezette a 2G opciós modellt (erről ITT számoltunk be).

Hessen

Hessenben zárt téren a szolgáltatók és intézmények maguk dönthetnek, hogy bevezetik-e a 2G-t. Ha igen, akkor nem kell maszk és távolságtartás azoknak, akiket beengednek és létszámkorlátozás sincs. Ha nem választják a szervezők a 2G-t, akkor a 3G van érvényben. 12 év alattiak oltás nélkül is részt vehetnek a 2G rendezvényeken.
Szabadtéren nem kell semmiféle koronaigazolás, kivéve, ha a résztvevők száma 1000-nél több – ilyenkor 3G van érvényben.

Mecklenburg-Vorpommern

Mecklenburg-Vorpommern tartományban a kormány a 3G fenntartása mellett érvel. A rendezvények szervezői azonban szabad akaratukból előírhatják a 2G-t.

Alsó-Szászország

Szeptember 22-én lépett életbe az opcionális 2G szabály és egyelőre november 10-ig lesz hatályban. 2G esetén nem kell maszk és távolságtartás. 18 év alatt nem érvényesek a 2G előírások (mivel iskolába járáskor őket rendszeresen tesztelik) és azoknál sem, akiket orvosi okokból nem lehet beoltani.

Nordrhein-Westfalen

Akárcsak Bajorországban, Nordrhein-Westfalenben sem tervezi a kormány a 2G bevezetését.

Rheinland-Pfalz

A jelenlegi rendelet készültségi szintenként különböző mértékben korlátozzák azokat, akiknek nincs oltásuk és nem is estek át a betegségen. A rendelet egyelőre október 10-ig hatályos. A fokozatonként különböző 2G-korlátozások nem vonatkoznak a 12 év alattiakra.

Saarland

Saarland tartományban nem alkalmazzák a 2G szabályt. Elégségesnek tartja a 3G szabály alkalmazását, bár nem zárják ki, hogy egy későbbi esetlegesen nagyon rossz helyzet esetén bevezessék.

Szászország

Szeptember 21-től vezették be az opcionális 2G-t. Amely intézmény ezt választja, ott nem kell maszkot viszelni, nincs távolságtartási kötelezettség, de ellenőrizni kell a koronaigazolásokat. 16 év alatt nem alkalmazandóak a 2G-korlátozások.

Sachsen-Anhalt

Sachsen-Anhaltban az intézmények maguk dönthetnek, hogy 2G vagy 3G alapján akarnak működni. 18 év alatt nem érvényesek a 2G-korlátozások. A helyszínen ki kell táblázni a 2G-követleményt és be kell jelenteni a Gesundheitsamt-nak. 2G esetén nem kell maszk, távolságtartás és kapacitáskorlátozás.

Schleswig-Holstein

Schleswig-Holsteinban 3G betartásakor senkinek sem kell maszk sportnál és vendéglátóhelyeken. Ahol a 3G-t be lehet tartani, ott a korlátozások megszűnnek. Csak a helyzet romlása esetére elképzelhető az opcionális 2G.

Türingia

A türingiai vásárok, vásárok, diszkók vagy táncklubok szervezői és üzemeltetői a jövőben két modell közül választhatnak rendezvényeikhez való hozzáférés korlátozására. A 2G-modellben csak a gyógyultak és beoltottak mehetnek be.
A 3G-plusz modell esetén beoltatlanok is bemehetnek, legfeljebb 48 órás PCR vagy max. 24 órás alternatív teszttel. Az antigén-gyortesztet nem fogadják el.

Mindkét modell esetén megszűnik a távolságtartás és maszkviselés, bár a 3G-plusz modell kicsivel szigorúbb. A gyerekeket és serdülőket, valamint az egészségügyi okokból nem beolthatóakra kivételt tartalmaz a rendelettervezet.
A tervek már kivételeket is előírnak – például a gyermekek és serdülők, valamint az egészségügyi okokból be nem oltani nem tudó személyek számára.

A kormány ezen terveit még a tartományi parlamentnek is jóvá kell hagynia.

Forrás: rnd.de

FONTOS: EZEN az oldalon megadjuk a tartományi koronavírus oldalak elérhetőségeit,ahol az összes részletet megtaláljátok.