Ugrás a tartalomra

Megnyílt egy új magyar konzulátus Nürnbergben

Az új magyar külképviseleti irodát október 2-án adták át Bajorországban


A német tartományok közül elsőként Bajorországban létesített a magyar kormány második külképviseletet a meglévő müncheni mellé. A megnyitón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett Nürnbergben. A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarországnak Bajorország kiemelt kereskedelmi partnere, a német tartományok közül innen származik a második legtöbb magyarországi beruházó.

A gazdasági érdekek mellett Bajorországgal az oktatásügy is összefűzi Magyarországot, a külügyminiszter bejelentése szerint hazánkban létrejöhet a teljesen német oktatási paletta, a bölcsődétől az egyetemi mesterképzésig. A közlemény szerint Bajorországot és Magyarországot 113 testvérvárosi és 58 iskolai partnerkapcsolat köti össze.

Marcus König, Nürnberg főpolgármestere az átadón elmondta, hogy Bajorországban összesen majdnem 100 ezer, Nürnbergben és környékén pedig 12 ezer magyar él. Ők a jövőben már nemcsak a müncheni főkonzulátuson, hanem Nürnbergben is intézhetik ügyeiket az alábbi kormányzati alkalmazottak segítségével és ügyfélfogadási időben.

Eddig Nürnbergben csak egy tiszteletbeli konzulátus iroda működött.

Magyarország Tiszteletbeli Konzulja által vezetett konzuli képviselet: Flughafenstraße 124 90411, Nürnberg

Tiszteletbeli Konzul: Dr. Siegfried Axtmann
Konzul:  Szedlák Viktória
Konzuli munkatársak:
Marschall Mária
Dr. Mojzes Krisztina
Pereszlényi Erika

Telefon: +49 911 36009-100

E-mail: consulate.nue@mfa.gov.hu

Weboldal: ungarisches-honorar-konsulat-nuernberg.org
 

A konzuli ügyintézéssel kapcsolatos részletes tájékoztatást Magyarország Müncheni Főkonzulátusának honlapján találsz: https://munchen.mfa.gov.hu/page/konzuli-uegyek

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő: 9.00 – 12.00
Kedd: 9.00 – 12.00 és 14.00 – 17.00
Szerda: 9.00 – 12.00
Csütörtök: 9.00 – 12.00 és 14.00 – 17.00

​Előzetes időpontfoglalás: https://konzinfoidopont.mfa.gov.hu/home
Ügyeleti telefon Münchenben: +36-80-36-80-36 (kizárólag munkaidőn kívül 16:30 és 8:00 között, baleset, haláleset vagy kiskorú eltűnése esetén hívható)

 

WhatsApp:+36-30-36-36-111 // Viber:: +36-30-36-36-555 (elsősorban szöveges üzenetek fogadására).

Forrás: kormany.huungarisches-honorar-konsulat-nuernberg.org