Ugrás a tartalomra

Mi a helyzet a majomhimlő esetekkel Németországban?

És milyen intézkedések jönnek?


Frissítés: 2022 május 25: Belgium karanténra kötelezi azokat, akiknél majomhimlőt találnak – Mit tesz Németország? Részletek ITT.

 



Bundestag: Meghosszabbították a járványügyi vészhelyzetet
Egyelőre szeptember 30-ig lesznek érvényben az intézkedések

Ellenzéki bírálatok ellenére a Bundestag a CDU/CSU, valamint az SPD szavazataival meghosszabbította a járványügyi szükséghelyzetről szóló jogszabályt. A törvény enélkül június végén hatályát veszítette volna. Ez a jogszabály alkotja a jogalapját annak, hogy nagy horderejű rendeleket lehessen hozni a járvány terjedésének megakadályozása céljából.

Legfeljebb szeptember 30-ig lesz hatályban

A Bundestag a pénteki szavazáson 2021. szeptember 30-ig terjesztette ki a jogszabály hatályát. A javaslatot az CDU/CSU és az SPD frakciói terjesztették a parlament elé. A 2020. március 25-én első ízben megállapított, majd 2020. novemberében és 2021. márciusában meghosszabbított „nemzeti horderejű járványügyi szükséghelyzet” teszi lehetővé a szövetségi egészségügyi minisztérium és már kormányszervek számára, hogy a Bundesrat egyetértése nélkül, közvetlenül alkothassanak rendeleteket – például tesztek, oltások, munkavédelem és a Németországba utazás kérdéseiben.
Szeptemberben a parlamenti választások előtt a Bundestag még össze fog ülni egy utolsó ülésre. Addig is, folyamatosan értékelni fogják a járványügyi helyzetet és ha a helyzet alkalmasnak látszik, akkor annak már korábbi időpontban való megszűntetéséről fognak határozni. De ezt nem lehet egy konkrét mérőszámhoz vagy dátumhoz kötni. Az biztos, hogy „az incidencia, az oltási arány, a szomszédos országok járványügyi helyzete és az esetleges további mutációk elterjedése” fontos tényezők lesznek. Ezt Thorsten Frei, a CDU frakcióvezető-helyettese mondta a vita során.

Az ellenzéki pártok hevesen kritizálták a döntést

Az FDP-frakció hevesen kritizálta a járványügyi helyzet meghosszabbítását. „A járvány új szakaszában vagyunk. Németország csökkenő fertőzöttségi adatok mellett jól halad az oltással, nem fenyeget az egészségügyi rendszer összeomlása és a tartományok kézben tartják a járványügyi helyzet alakulását”, mondta Konstantin Kuhle, az FDP belpolitikai szóvivője a Weltnek.
Gesine Lötzch a Linke részéről azt szorgalmazta, hogy a parlament kapja vissza végre minden jogosultságát.
A Zöldek azt vetették a kormánypártok számára, hogy jogi káoszba döntötték az országot és Spahn vették célba. Spahn szerintük egyedül dönt sok milliárd euróról, kritizálta Manuela Rottmann képviselőasszony. Die Grünen warfen Union und SPD Rechtschaos vor und griffen Spahn an. Spahn entscheide derzeit allein über Milliardensummen, kritisierte die Abgeordnete Manuela Rottmann
Kelt: 2021-06-14 

Forrás: welt.de