Ugrás a tartalomra

Koronavírus: júniusban akár már embereken is tesztelhetik a védőoltást

Mikortól lehet elérhető a német koronavírus elleni vakcina?


Az ellenszer fejlesztésével eddig jól haladnak Tübingenben


A CureVac biotechnológiai vállalat szóvivője április 9-én bejelentette, hogy akár júniusban, de legkésőbb júliusban már embereken is tesztelhetik az új típusú koronavírus elleni vakcinát a tübingeni egyetemi klinikán. A néhány hétig tartó, 100 emberrel végzett tesztelést követően néhány ezer alany bevonásával folytatnák a munkát, majd - kedvező eredmények esetén- ősszel megkezdhetnék az oltóanyag gyártását is. Robert Koch német országos járványügyi intézet sajtóban korábban közölt véleménye szerint a védőoltás 2021 tavaszára várható, így ez igen optimista jóslat.

Az Európai Bizottság 80 millió euróval támogatja a fejlesztést, a CureVac évi több száz millió adagot tudna legyártani a védőoltásból, a következő években növelhetnék is gyártási kapacitásukat. A vállalatot 2000-ben alapították a tübingeni egyetemen, fő tulajdonosa az SAP társalapítója és a TSG Hoffenheim futballklub többségi tulajdonosa, Dietmar Hopp. A 460 főt foglalkoztató cég a német, a kanadai és a japán kormánnyal, illetve a Bill és Melinda Gates Alapítvánnyal karöltve kezdte el a fejlesztést 2020 elején. A nemzetközi sajtóban márciusban megjelent, hogy Donald Trump amerikai elnök meg szerette volna venni a vakcina kizárólagos felhasználási jogát az Egyesült Államok részére. Ez elől a cégtulajdonos nyíltan elzárkózott.

Források: focus.de
index.hu