Ugrás a tartalomra

Európai Bíróság döntött: milyen esetben zárhatják ki bizonyos szociális ellátásokból az EU-ból érkezőket?

Európai Bíróság döntött: milyen esetben zárhatják ki bizonyos szociális ellátásokból az EU-ból érkezőket?


A német belügyminiszter lakhely-változtatási tilalom alá vonná a menekülteket – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.  Thomas de Maiziere elmondta, hogy a “röghöz kötés” célja a sűrűn lakott térségek “gettósodásának” elkerülése, vagyis annak megakadályozása, hogy nemzetiségi zárványok alakuljanak ki a nagyvárosokban és vonzáskörzetükben. A jobboldali CDU politikusa hozzátette, sürgősen kötelezni kell a menekülteket, hogy meghatározott helyen rendelkezzenek lakóhellyel.
A CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) alapvetően támogatják az elképzelést. A lakóhely hatósági kijelölése és annak megváltoztatásának tilalma “meghatározott időre értelmes kiegészítő intézkedés lehet”, ha a belügyminisztérium jogilag kellően megalapozott javaslatot dolgoz ki – mondta a lapnak az építésügyért felelős SPD-s miniszter, Barbara Hendricks, hozzátéve, hogy a menekültek elhelyezésénél a tartományok lakáspiaci helyzetéhez illeszkedő döntéseket kell hozni.