Ugrás a tartalomra

Duna World élő adás

Duna World élő, online tv. Duna World az interneten.


Milyen műsorokat láthatsz a Duna World-ön?


-->Az élő műsor linkjéhez kattints IDE.

A Duna World 2006-ban jött létre, a Duna Televízió második csatornájaként. Napi 24 órában sugárzott a kezdetektől egészen 2020. szeptemberéig (ekkor 0-14 és 22-24 óra közöttre csökkent a műsoridő hétvégén). A csatorna elsősorban azért jött létre, hogy a Kárpát-medencén kívüli magyarságot szolgálja ki – erre főként technikai és jogi okokból volt szükség. Korábban más neveken is működött a csatorna: DUNA II Autonómia, dunART illetve Duna 2. Tartozik hozzá egy rádióadó is, Duna World Rádió néven.

Nézettségét illetően jóval nehezebb információkat szerezni: csupán a Nielsen magyarországi műszeres mérései nyilvánvalóan torz eredményt hoznak, hiszen a nézők jelentős része a határon, sőt a Kárpát-medencén is túlról nézi a műsort. Nézettsége egy 2017-es rangsor szerint 1,1% volt. De ez aligha mutatja be a teljes képet az előbb említett okok miatt.

A műsorkínálatnál is sok az átvett anyag a többi állami közszolgálati csatornához képest.

Külön a Duna World számára készülő, jellegzetes műsor az "Öt kontinens – egy nemzet": A műsor mintegy összekötő kapocs kíván lenni Magyarország illetve a Föld többi részén élő magyarok között. Arra keres választ, hogyan lehet messze az anyaországtól megőrizni a magyar identitást, és miként lehetséges a magyar kultúrát népszerűsítése .Szombatonként 10:30-kor és vasárnap 18:50-kor tekinthető meg ezen a csatornán.

Hírek Magyarországról – idegen nyelven. Ezek a hírek angolul, németül, oroszul és kínaiul érhetők el napközben. Ezt az anyagot természetesen a közszolgálati M1-es hírcsatornán is meg lehet tekinteni éjszaka.


Milyen egyéb műsorokat érdemes a Duna World-ön megnézni (felsorolás a teljesség igénye nélkül)?


Gasztroangyal, Fábry Most, Alpok-Duna-Adria, Kvartett, A Dal,  


Hol tudom a Duna World-öt külföldről az interneten megnézni?


A Duna World műsorát 2013 óta világszerte kódolatlanul lehet fogni. Szemben a többi közszolgálati csatornával, ezt az itt sugárzott programokat korlátozás nélkül bárhonnan meg lehet nézni, nem kell külön portálokat keresgélni hozzá vagy VPN-re előfizetni: https://mediaklikk.hu/duna-world-elo/

 

Hogyan nézheted a DUNA World-ot az interneten? Akár külföldről is?

Egyes tartalmaknál a Duna World is csak Magyarorszáon érhetőek el. Ha korlátlanul szeretnéd a Duna World adásait nézni, kapcsolódsz egy magyar szerverhez egy VPN által majd megnyitod a hivatalos élő adás linkjét. Leteszteltünk nektek pár ilyen szolgáltatást:

Az Atlas VPN (p) szolgáltatásnak - Budapesten van a szervere. Mi 38-48Mbps -os letöltési sebssséghet mértünk. Találtok iOs, Andoid és PC appet illetve szoftwert is. Az előfizetés 1-2 euró havonta. Itt nyitsz előfizetést magyar nyelven.

 A Zoog VPN egy gyors kapcsolatot tesz leehtővé és magyar szerverük is van. Azon kevés szolgáltatások egyike, amely korlátlan hozzáférést biztosít az ingyenes verzió esetén is. Az ingyenes verzióban a sávszélesség és a szerverek száma limitált. A fizetős előfizetés 1.99 USD-től elérhetők és olyan előnyöket nyújtanak, mint a korlátlan sávszélesség, gyorsabb kapcsolódási sebesség és hozzáférés szélesebb szerverválaszték. Erre a linkre kattintva oldalunk egy csekély részesedést kap ha előfizetsz viszont te nem fizetsz többet. ZOOG VPN (p)

A Privado VPN szolgáltatás (p) magyar szerverrel is működik. Kipróbáltuk és jó tapasztalataink vannak vele. Van ingyenes és gyorsabb, fizetős variáns is ami pár euróba kerül havonta csupán.