Ugrás a tartalomra

Kell egy kis, kényelmes lakás, amit már akár 250 euróért bérelhetsz az interneten?

Közösségi élmény, bútorozva, központi fekvéssel – erről szól a Microliving


A Micro Living azt jelenti, hogy már akár 250 euróért találhatsz igényeidnek megfelelő kedves kis lakást. Azoknak ajánlható, akik jó fekvésű városi lakóhelyre vágynak és hajlandóak lemondani a szükségtelen kacatokról.

A piac felső szegmensében azok a kisterületű ingatlangok vannak, amik szinte minden létező kényelmet kínálnak és területileg is kicsit nagyobbak – ezeknél az ár akár az 1300 eurót is elérheti.

De mit is értünk Micro Living alatt?

A Micro Living olyan lakásokra vonatkozik, melyek alapterülete 15 és 40 m2 között szokott lenni – ebben fürdőszoba és konyhai berendezések is benne vannak. Szinte mindig bútorozottan adják ki, központi a fekvésük, magas a komfortfokozatuk. A privátszférádat illetően nem kell kompromisszumokat kötnöd és általában rövidebb szerződési időtartamok jellemzőek.

Kicsit hasonlít a Serviced Apartmentekre, ahol sok különböző szolgáltatást kapsz: ez lehet közösségi konyha, fitneszterem, zenehallgatásra vagy filmnézésre való tér, mosószalon, tanulószobák. Extrém, de létező extra lehet egy bulizásra alkalmas tánctér, de van olyan hely is, ahol tyúkketrecet bérelhetsz a háztulajdonostól – árulta el Michael Vogt, a Bundesverband Micro-Living elnöke.

Gyakran egy mindent magában foglaló, All-in-One lakbért szoktak kérni, amiben benne van a teljes rezsiköltség és az előbb említett extrák némelyike is, ami elérhető az adott ingatlannál.

Kinek számára ajánlható a Micro Living?

Sokféle közönség számára lehet ideális ez a lakhatási forma. A teljesség igénye nélkül a wohnglueck.de a következőket sorolja fel:

  • aki új munkahelyén próbaidejét tölti, de még nem akar gyökeret verni
  • hétvégi ingázók számára második lakhely
  • kezdő munkavállalók, akiknek fontos a központi fekvés, de nem tudnak magas lakbért fizetni
  • digitális nomádok, akik csak egy projekt idejére jönnek a városba

De említhetnénk akár a diákokat is, akik csak a tanév idején tartózkodnak ott, de a szünidőt máshol töltik.

Jogilag mire kell figyelni?

A legfontosabb tudnivalókat a haufe.de alapján gyűjtjük egy csokorba az alábbiakban.

Szerződéskötés és felmondás

Gyakran korlátlan időre vagy csak egy évnél rövidebb kötik a szerződés, ezért az írásos forma nem kötelező (BGB 550. paragrafus). Így akár interneten is lehetséges a bérleti viszony megalapozása.
Mivel általában lakáscélú szerződésekről van szó, gyakran rendelkezel a szerződéstől való elállás jogával az aláírást követő 14 napig, erről a 312. paragrafus szól (ez nincs meg, ha egy cég bérli a lakást) – ez az idő akár 1 év 14 napra is kiterjedhet, ha a bérbeadó erről a jogról nem világosítja fel a bérlőt.

Rezsiköltségek

Általában a rezsiköltségeket magában foglalja a szerződés. Vagyis nem kell bajlódni a mérők leolvasásával és a lakbér számlázása és fizetése sokkal egyszerűbb.
Az áram és a fűtés-/melegvíz (Heizkostenverordnung 7. paragrafusa) esetében azonban a bérlő maga választhatja ki a szolgáltatóját. Ez alól kivételnek számít a passzív energiaellátású ház és a nagyon energiahatékony fűtési rendszer (Heizkostenverordnung 11. paragrafus). Az áram esetében el lehet tekinteni bizonyos esetekben attól, hogy a bérlő maga választhassa ki a szolgáltatóját – például a diákotthonok vagy jellemzően rövid szerződési idők esetén.

Forrás: sueddeutsche.de, haufe.de, wohnglueck.de