Ugrás a tartalomra

Döntés született a közszolgálati Rádió és TV adó (GEZ) szintjéről. Ennyit fogunk a jövöben fizetni.

Döntés született a közszolgálati Rádió és TV adó szintjéről. Ennyit fogunk a jövöben fizetni. GEZ.


Az ARD, ZDF és Deutschlandradio sugárzási adója jövőre is 17,50 euró marad. A tartományok miniszterelnökei rostocki találkozójukon egyhangúan elutasították az Adó- és illetékbizottság által javasolt 30 centes árcsökkentést. A bizottság szakértői megállapították, hogy a 2017-2020-as időszakban a rádió és televízió adó egy 542,2 millió euró értékű többletet hoz. 

A közszolgálati rádió és televízió adók december végéig konkrét javaslatokat kell tegyenek az adó hosszútávú stabilitása megőrzése érdekében. 
A tartományi miniszterelnökök egyhangú döntése nem volt meglepő. Szavazatukat úgy magyarázták, hogy így inkább tartalékot képeznek a jövőbeli áremelések elkerülése érdekében. Az Adó- és illetékbizottság szakemberei kiszámolták, hogy 2021-ben a rádió és televízió adó 19,40, illetve 19,10 euróra növekszik, ha a közszolgálati adók „pénzügyi szükséglete” így fejlődik.

A miniszterelnöki tanács elnöke, Stanislaw Tillich (CDU) azt nyilatkozta, hogy 2020-ig stabilitást szeretnének, ezért kérték fel a közszolgálati adókat, hogy olyan tervezetet dolgozzanak ki, amelyben a rendelkezésükre álló jövedelemből a jövőben is eleget tudnak tenni a közszolgálati sugárzás megbízásának, új programok bevezetése nélkül.

A tartományok miniszterelnökei óvatosan fogalmaznak a reform szükségességéről. Christian Lindner, az FDP elnöke követelte, hogy a közszolgálati adók költségvetését csökkentsék, mert jelenleg túl nagy és átláthatatlan. Ugyanakkor felrótta a kormányzásnak az alapvető reformok elkerülését. 

Rostockban elfogadták a hozzájárulás elosztási arányát is. Ez esetben a tanács többsége megszavazta az Adó- és illetékbizottság által javasolt arányt (ARD 71,71%, ZDF 25,38%, Deutschlandradio 2,91%). 

Forrás: faz.net