Ugrás a tartalomra

2021-től több nettó marad a bruttóból: eltörlik a Solidaritätszuschlagot

Bizonyos jövedelem alatt nem vonnak már le Solidaritätszuschlagot Németországban 2021 januárjától


2020 nyarán döntöttek a pótlék részleges eltörléséről.


Bő 25 év után, bizonyos jövedelmi szint alatt eltörlésre kerül a szolidaritási pótlék (közismertebb nevén: Soli), melyet havonta vonnak a Németországban dolgozók fizetéséből. A kormány közlése szerint már csupán az adófizetők mintegy tíz százalékának kell fizetnie ezt a járulékot, az alacsony és közepes jövedelműeknél eltekintenek tőle. Egyedülállók esetén 74.000, családosoknak (két gyermekkel) pedig 152.000 eurós éves keresetben határozták meg a küszöböt, tehát akinek a jövedelme ennél alacsonyabb az búcsút vehet a Solitól a 2021-től.

Ezt a járulékot még a keleti tartományok felzárkóztatására, fejlesztésére vezette be az állam 1995-ben, a 2020-as tárgyalások alklamával Olaf Scholz (SPD) német pénzügyminiszter kijelentette: az újraegyesítés költségei kiegyenlítésre kerültek. A pénzügyminiszter ugyanakkor elvetette a Soli teljes eltörlésének ötletét, ezt lépésekben, 2025-re szeretnék végleg megtenni. A tervek szerint a magasabb keresetűek számára a pótlékot integrálnák a jövedelemadóba (Einkommenssteuer).

Jelenleg azonban a kormány meghatározott egy engedményes réteget, akiknek nem kell viselniük a teljes, 5,5 %-os adóterhet a magasabb jövedelműek közül. Az engedményes zónába az egyedülállók tartoznak évi 110.000 eurós jövedelemig, illetve olyan kétgyermekes családok, ahol csak egy kereső van, akinek éves jövedelme nem haladja meg a 221.000 eurót. Ezen összeghatárok felett a teljes pótlékot fogják vonni továbbra is.

Az SPD szerint a Soli teljesen csak akkor törölhető el, ha a nagyobb keresetűekre a pótlékot luxus- vagy jövedelemadó formájában ezt továbbra is kiveti az állam. A német államkasszának egyébként 2018-ban nagyjából 19 milliárd eurónyi bevétele keletkezett a pótlékból. Ennek legnagyobb része (12,6 milliárd euró) a munkabérek adójából folyt be. A statisztikák alapján csak minden 5. Soli-fizető tartozik bele a felső tízezerbe, a legtöbbet a középosztály és a gazdasági társasággal rendelkező iparosok vagy maszekok tettek hozzá, akik közül 2021-től nem mindenkinek kell fizetnie ezt a hozzájárulást. A minisztérium szerint az iparosok 88 százalékának teljesen, 7 százalékuknak pedig részben elengedik a pótlékot.

Forrás: tagesspiegel.de