Magyarkaffee - 2014.08.05

2014 augusztus 5

Sziasztok!

Elkezdődött a nyári szünet. 
Férjem csak egy hét szabadságot kapott. Ennyi lesz amit Magyarországon töltünk. Nem tudom meddig tudok még Magyarországra menni nyaralni. Ami jelenleg minden csak nem nyaralás. Takarítás, főzés és rokonlátogatás. Ez mind fontos, de nem egy nyaralás. Mikor lesz, hogy szívesebben megyünk majd máshová, mint Magyarországra?  Ez olyan nekem, mintha szeretnék mindkét helyen otthon lenni, de mégsem megy. Előbb utóbb el kell dönteni, hol leszünk otthon.
Egyik nap a kezembe vettem a telefont. Beszélnem kellene valakivel. De kivel? Szinte csak a család maradt akivel kapcsolatban vagyunk. Nem tudom, mások is átélik ezt?
Most két és fél éve élünk külföldön. Mikor haza megyünk, jó újra találkozni az ismerősökkel. Régi emlékekről beszélgetni, az is érdekel, hogy kivel mi történik. De aztán valahol megszakad. Jönnek új emberek, barátaink új barátai akivel már nem tudunk beszélni vagy, mert idegenek, előttük máshogy viselkedünk. Otthon sem áll meg az élet. Vissza lehet térni újra abba a baráti körbe és közegbe? Változunk, mindenki változik. Amikor utoljára otthon voltunk egy ismerősöm édesanyja azt kérdezte : Haza jöttetek külföldiek? Nem állhattam meg, hogy felvilágosítsam arról, hogy azt elfogadom, hogy Németországban külföldi vagyok, de már otthon is külföldinek tekintenek azt már kevésbé egyszerű.
Volt egy időszakunk, hogy most pedig felkerekedünk és hazamegyünk. Úgy éreztük karácsony után, hogy most már éppen elég volt külföldből. Igazán nem vagyunk előrébb, és még egy rakás pénzbe is kerül a lakás. A gyerekek bezsúfolva egy lakásba. Ahelyett, hogy szaladgálnának az udvaron, bicikliznének a faluba, a határba. Lehetne kutyánk, macskánk. Nem kellene lábujjhegyen mászkálni,mert felébresztem az alsó szomszédot. Férjem nagyon elszánt volt, csak azt nézte, hogy ő milyen szabadon nőtt fel, míg a gyerekek.... Egy pillanatra a döntéstől megkönnyebbültem, hiszen itt mindig külföldi leszek. Talán egyszer, ha a gyerekek megnőnek. Ők talán már nem.
Megkezdődött a menet: munkakeresés, iskola keresés, hogy a már megtanult nyelv ne vesszen el. A gyerekek elkezdtek ezerrel magyart tanulni. Itt felmondtuk a lakást, a telefont, a biztosítást, a munkát.
És én? Aki el akartam mindenképpen jönni Magyarországról, visszafordultam volna.
A barátnőm pár évvel ezelőtt haza akart költözni. Kézzel lábbal hadakoztam ellene, hogy ne hogy haza jöjjön. Erre én visszafordulnék. A férjem jó munkalehetőséget kapott. Nekem is volt már ajánlatom, de este fél hétre értem volna haza. Kocsival kellett volna mennem az út 40 perc. A gyerekek másik irányba iskolába. A férjem meg a harmadik irányba dolgozni. Tudom, hogy sokan csinálják és megy nekik, de ez nekem úgy érzem mégse menne. Nagyszülők is csak azt mondták, itt is megélnek valahogy.
Az egész család listát írt, pro és kontra.
Belegondoltam, abba a tíz keserves évbe amit otthon töltöttünk és végig szenvedtünk. Végül a férjemet is megingattam és maradtunk.Van munkánk a gyerekek jól érzik magukat, a dédik, mamák, tesók, nagynénik persze hiányoznak. Őket pedig meglátogatjuk a szünetben.

Üdv:
Mano
Manó összess cikke itt olvasható!